|
Millió DuEn-fotó a hétvégéről
Három abszolút bajnokkal a mezőnyben indult a verseny, a 2004-es hamar kiesett, aztán a 2003-as vette át a vezetést, majd a hétszeres legjobb, a címvédő ideje jött el, hogy végül mégiscsak a 2003-as győztes, a tavalyi szezon ezüstérmese diadalmaskodjon.
Szóval a helyi menő Turi Tamás versenye sajnos nagyon korán befejeződött, az egri pilóta vezető helyről, váltóhiba miatt kellett, hogy feladja. Sokat hát nem láthattuk a Skoda Fabia WRC-t...
A másik két - itthon - új gép legénysége bezzeg nagyot vívott, a szombati pihenőre elsőként aztán Janika térhetett (a napi 12-ből 9 szakaszgyőzelemmel, de csak alig 4 mp előnnyel Benik Balázzsal szemben). Ifj. Tóth Peugeot 307 WRC-jéről kiderült, hogy elképesztően halk, a 03-as Ford Focusnak pedig tényleg nagy a szárnya, hát így.

Ja, még a pénteki prológon (a mezőkövesdi volt katonai reptéren) Turi és Asi egyforma időt autózott, de az A8-as szuper Mitsubishi Lancer Evót hajtó Aschenbrenner rajtengedélyét bevonták, és kizárták a további küzedelmekből, mert a rendőrség csúnya gyorshajtáson érte a pályabejáráson...
Még a szombatról: a Tagai, Zsiros kettős az ötös, egerszalóki gyorson a híd előtti lassítónál eltrafált egy gumit, az megdobta az autót, és a Skoda Octavia WRC rendesen felborult. A nézők segítségével ugyan visszaálltak és több sebből vérezve is folytatták, de a negyedik helyből tizedik lett, vasárnap reggel meg elégett a kábelkötegük, kiestek.
És ha már szó esett a publikumról: ahogyan azt várni lehetett, óriási tömegben lepték el a ralifanok a környéket. Több mint százezren voltak. Ami pedig a vasárnapot és a végeredményt illeti: a szombati szárazságot követően esős lett a verseny, s ezt a Focus kedvelte jobban, azaz Benik fordított és nyert, Janikának maradt a második hely, Spiciéknek meg a harmadik, akik az öregecske 206 WRC-vel nem tudtak igazából partiban lenni a legelejével.
Az állva maradt negyedik World Rally Car végzett negyedikként, egy szintén nem fiatal Toyota Corolla Vizin Laci "bácsi" kezei alatt. A8-ban (és az A csoportban) a Mitsubishivel visszatérő ifj. Angyalfi volt a legjobb (Botka Dávid előtt), Super1600-ban pedig a már suzukis Bútor, aki a szlovák Béressel meccselt nem kicsit. Az N és az N4 győztese Botka Krisztián lett Mitsubishivel.
A további kategóriák győztesei abszolút helyezésük sorrendjében:
- A7: Vas (Nissan Almera)
- N3: Bessenyey (Opel Astra OPC)
- A6: Balázs Öcsi (Lada 21074)
- H10, H: Spindler (Opel Kadett GSI)
- H9: Szabó (Lada VFTS)
- N2: Papp (Peugeot 106 GTI)
- A5: Molnár (szlovák, Skoda Felicia)
- N1: Pollák (szlovák, Skoda Fabia)
Eger-rali, végeredmény (élcsoport):
- 1. Benik, Varga (Ford Focus WRC) 1:25:19.2 ó
- 2. Ifj. Tóth, Bahor (Peugeot 307 WRC) + 16 mp
- 3. Spitzmüller, Kazár (Peugeot 206 WRC) + 2:00.9 p
- 4. Vizin, Táborszky (Toyota Corolla WRC) + 4:02.9 p
- 5. ifj. Angyalfi, Nyirfás (Mitsubishi Evo VI) + 4:55.5 p
- 6. Botka D., Gabura (Mitsubishi Evo VI) + 5:05.2 p
- 7. Bútor, Tóth (Suzuki Ignis S1600) + 5:14.6 p
- 8. Botka K., Mihalik (Mitsubishi Evo VI) + 5:18.4 p
Következik az ob második futama Miskolcon, április 28. és 30. között.
[origo]
|