Martin Scorsese egy napig sem pihen. Alig fejezte be a New York bandái című nagyszabású filmjét, máris belevágott a The Aviator előkészítésébe, és egy dokumentumfilmet is tervez. Utóbbi Bob Dylan portréját rajzolja meg interjúkkal, koncertfelvételekkel.
Bob DylanMartin Scorsese régi rajongója Bob Dylannek. Még 1978-ban készített egy koncertfilmet, melyben együtt dolgoztak, és azóta is figyelemmel követte a pályáját. "Nagyra becsülöm Bob zenei átváltozásait. Számomra ő a legkülönlegesebb alkotó, aki kiválóan ötvözi az új irányzatokat az egyedi stílusával, és ebből mindig valami személyes és egyedülálló születik" - nyilatkozta róla.
A portréfilm Dylan 1963-as áttörésétől követné nyomon zenei pályafutását, sok koncertfelvétellel, studio-jelenettel, interjúkkal. Scorsese és producerei úgy tervezik, hogy 2005-re készülnének el az alkotással. A mozipremierrel párhuzamosan pedig egy amerikai ( a PBS) és egy brit (a BBC) televíziós csatorna is műsorra tűzné.
A 62 éves Bob Dylan azonban hamarabb is látható lesz a vásznon: július 25-én mutatják be Amerikában a Masked & Anonymus című filmjét, melyben egy képzeletbeli énekest formál meg. Az alkotás igazi sztárparádéval készült: Jessica Lange, Penelope Cruz, Luke Wilson, Jeff Bridges, Ed Harris, Mickey Rourke, Val Kilmer és Christian Slater is játszik benne.
[origo]
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
Aktákat tologatunk, kémek vagyunk
Aki világkörüli kalandozást, sportkocsikat és gyorsan vetkőző modellcsajokat szeretne látni, az várja meg a következő James Bond-filmet. A Suszter, szabó, baka, kém ...
Gary Oldman: Anyám nem tudna így dicsérni!
Gary Oldmant főleg olyan extravagáns figurákkal azonosítjuk, mint Drakula, a Leon, a profi kegyetlen rendőre vagy az ellentmondásos Sirius Black a Harry ...
Szabadság + szerelem | Hajdu Szabolcs 40 éves
"Neki most már a pályán a helye" - zárta le a kérdést a legendás Simó Sándor, miután egyik legtehetségesebb tanítványát, Hajdu Szabolcsot kirúgták a Filmművészetiről. ...
Hollywood legjobb pasijait jelölték Oscarra
Az Oscar-jelölések alapján klasszikus hollywoodi évnek tűnik az idei, egyértelmű a sztárdominancia és az aranykor iránti nosztalgia. A sors iróniája persze, hogy a fődíj ...
Mucsi Zoltán: Nem nézek James Bondot
Csuja Imre csak életlen alak, Kálloy Molnár Péter szótlanul verítékezik, Mucsi Zoltánnak azonban megadatott, hogy egy vajaskenyér fölött rejtélyes, többmondatos ...
Balsai Móni: Most még lehetek nagyon bátor
A nevét még nem mindenki ismeri, mégis Balsai Móni jelenleg az egyik legmenőbb színésznő Magyarországon. Játszott a Cannes-ban is vetített Csicskában, a Társas játék ...
Négy volt villalakót küldtek vissza az RTL műsorába
Ott van Szandika, Olivér, Tordas Ildi, Gombi, lesz flört, pucérkodás.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Schmittet is lebuktatná a plágiumkereső
Franciául is megtanítják az ollózott szakdolgozatokat felismerő Kopi szoftvert.