|
"Nem voltunk gazdagok, nem voltunk szegények sem. Amit kellett, megkaptunk, ettünk is rendesen" - mesélt gyermekkoráról Zoltán. Pécsett az átlagos magyar család szintjén éltek. Apja portásként dolgozott, anyja egy sörgyárnál kapott állást, később új munkahely után nézett. Fiukkal sokáig semmi bajuk nem volt: Zoli az általános iskola első éveit szorgalmasan, jó eredményekkel végezte.
Kilenc-tízéves korától Zoli a haverokkal rendszeresen eljárt az iskola aulájába kikapcsolódni. Kezdetben ártatlan módon verték el az idejüket, csocsóztak, biliárdoztak, zenét hallgattak. "Ekkor még egyáltalán nem volt olyan késztetésünk, hogy bármi rosszat tegyünk" - emlékezett vissza erre az időszakra Zoli. A srácokkal gyakran jártak a játszótérre focizni, már ekkor is kitűnt, hogy Zoli kiemelkedő futball-tehetség. "Mivel picit kilógtam a többiek közül, mindig úgy osztottuk el a csapatot, hogy a leggyengébb csapatba kerüljek."
A problémák akkor kezdődtek, amikor az iskola aulájában feltűnt néhány idősebb fiú, akik sokat cigiztek. Csavargásaik során szerzett élményeikkel gyakran dicsekedtek a kisebbeknek, éjszakai betörésekről meséltek, és arról hogy gyakran nem járnak haza. Ezzel Zoli érdeklődését is felkeltették, egyikükkel szóba elegyedett.
"Meséltek nekünk, hogy milyen jó dolog, hogy cigizhetnek, bárhova elmehetnek, és közben senki sem parancsol nekik. Úgy éreztük, végre felvilágosítottak minket, végre tudjuk mi a jó" - emlékezett vissza Zoli.
Aztán elkezdték együtt járni a Kertvárost. Szüleiknek erről semmi tudomásuk nem volt. Igaz, a züllés egy lassú folyamat volt, mivel Zoli ekkor még focizott is, a Pécsi Bőrgyár csapatának lett igazolt játékosa.
"Az iskolából való lógással kezdődtek a problémák" - véli Zoli, akiben kialakult a játékszenvedély is, igaz nem a focipályán, hanem a játéktermekben: "Mindig félretettem a reggelire adott pénzt, amit gyorsan eljátszottam, később már az edzés helyett is játékterembe jártam."
|
Hit
