90
50
100

Borisz Akunyin Putyinról »

Szoros volt a pelenka

Keresd a nőt!

Egy izomautóval és egy cicakabrióval is lehet csajozni. Öt évtized legjobb autós reklámjai - 1. rész.

Meghalt Ben Gazzara

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Ben Gazzara amerikai színész, aki fél évszados karrierje során több, mint száz filmben szerepelt.

Hírek »

Ferihegy megnyugodott szombatra

Szombaton a rendes forgatókönyv szerint működött a Liszt Ferenc repülőtér.

Schiffer: Az LMP nem akar bohóckodni

Célkeresztben érezte magát az LMP lemondott frakcióvezetője, abszurdnak tartja a párt támogatásait és nem lát jó ellenzéki együttműködést.

Kevesebb a párt

Tavaly ötvenet töröltek. Komárom, Nógrád, Tolna és Zala megyében már egy sincs.

Véres éjszaka Szíriában

Több mint kétszáz kormányellenes felkelőt ölt meg a szíriai hadsereg Homsz városában.

Itt a hó

Riasztás a hófúvás miatt szombatra

Nincs olyan térsége az országnak, ahol ne lenne érvényben legalább első szintű figyelmeztetés.

Sport »

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Aki utánzott, azt kifütyülték

Dzurják József, az FTC egykori csatára túl van a leukémián, több híres gólöröme volt, ciprusi csapatában pedig BMW helyett Ladával tűnt ki.

Másfél hetes harc Djokovic pólójáért

A tinilány elől az AusOpen legvégén egy idős hölgy elkapta a lelátóra dobott pólót, de ő nem adta fel.

A nap sportképe: új mezben a brazilok

Neymar és Ganso mutatta be az olimpiai szerelést.

A fürdőszobában bukta el a Barca-meccset

A Leverkusen kulcsjátékosa a fogmosópohara miatt dőlt ki több hétre, a BL-nyolcaddöntő is ugrik.

Az NBA-ben is a legmagasabb lenne

A 17 éves szenegáli Mamadou Ndiaye egy tumor miatt nőtt 226 centisre. Lehetetlen szerelni.

Élre állt a címvédő a Bundesligában

Zsinórban negyedszer nyert a Dortmund.

Bukósisak kellene a Bundesligában

Majdnem bedobás lett a 11-esből

Így lesz közröhej tárgya a meccs hőséből.

Azért kapott pirosat, mert lerántották

Egy kongói focista elképesztő húzásával tökéletesen átverte a bírót, és kiállíttatta ellenfelét.

Filmszemle 2012

Nincs új jelentés

Cserhalmi György lányának első filmje, a Drága besúgott barátaim kimond mindent, amit már eddig is tudtunk. Ez így sajnos édeskevés. Kritika.

Már 1993-ban elsütötték Pálfi poénját

Összevagdosni létező filmek jeleneteit? A The Artist rendezője ezt már ezer éve megcsinálta.

Televízió »

Ullmann Mónika meglepődött

Noha forgatott már a Barátok közttel, a Jóban Rosszban napi tempója igencsak meglepte. A régmúltról nem beszél.

Maradtak a szexiparban a VV4 szereplői

A Való Világ korábbi szereplői közül ketten is német szexbárban dolgoznak.

Összeomlott a Malév »

Dúl a harc a tetem fölött

Egy új Malévnak meg kell majd küzdeni az utasokra lecsapó konkurenciával is.

Kell-e egyáltalán Malév?

Mit jelent, hogy nemzeti légitársaság, és miért emlegetik, hogy szükség van rá?

Ki kapja vissza a jegy árát?

Akik készpénzért vásároltak, megszenvedhetik.

Minden hírünk a Malév leállásáról

Itthon »

Közös fotón mosolyog Rogán és Habony

Orbán Viktor tanácsadója és az V. kerületi polgármester titokzatos úton járt Abu-Dzabiban. Közös fotó készült róluk egy egyetemen.

Diákok támadtak tanárokra

Egy debreceni iskolában három diák fogott közre egy mozgássérült oktatót.

A zsírevők túlélik a fagyot

A futár legyint rá, a gesztenyésnek ott a sütő, a krisnásnak pedig van egy trükkje.

A nyereségen is osztozott Lázár az Erstével

Lázár János állítása szerint nem tőzsdézett közpénzből, és a közgyűlés jóvágyahásával járt el.

Pert vesztett az adóhatóság ellen Zuschlag

A volt MSZP-s politikusnak közel hatvanmillió forintot kell fizetnie a NAV-nak.

Techbázis »

Ezentúl ellenőrzi az appokat a Google

Az internetes bűnözők tevékenysége miatt ezentúl a Google is ellenőrzi a szoftverboltjába felkerülő applikációk mindegyikét.

Drogot is lehet rendelni a neten

A darkweben működő honlapokon minden kapható, ami illegális - derítette ki a BBC.

Símelléklet »

A világ legelegánsabb síterepe

Ami Európának Madonna di Campiglio, az Amerikának Aspen. A hollywoodi sztárok kedvence. Képek.

Hazai szánkópálya-körkép

Megint elő lehet venni a szánkót és kivinni a gyereket a kisdombra.

Nagyvilág »

Embert próbáló, de gazdaggá tesz

A januárban megfeneklett Costa Concordia tragédiája után is sok magyar jelentkezik tengerjárókra.

Vasrúdakkal szlovák rendőrök ellen

Pozsonyban több ezren tüntettek a szlovák politikai és gazdasági elit összefonódásei ellen.

Lehallgatta az FBI-t az Anonymous

Társaik letartóztatásáról szóló beszélgetést rögzítettek januárban a hacktivisták.

Két és fél év a zsaroló magyarnak

A hacker 2010-ben munkát kért Marriottól cserébe, hogy ne tegye közzé a cég bizalmas adatait.

Filmklub »

Meghalt az erotikus filmek királya (18+)

Elhunyt Zalman King, a 9 és fél hét alkotója, a Vad orchideák rendezője, a Vörös cipellők című erotikus tévésorozat szellemi atyja.

Margaret Thatcher egészen emberi

A zseniális Meryl Streeppel kissé szétszórt és felszínes életrajzi film készült a Vasladyről.

Forma-1 »

Ferrari: Ami nyer, az szép

A csapatot nem érdekli, hogy új autójukat rondának tartják. Az F2012 egyik újszerűnek tűnő megoldását a 2001-es Minardi ihlette.

Orrba vágták az új Ferrarit

Zene »

Zúzásmentes irányba indul idén a 30Y

A pécsi zenekar következő lemezét a Szentimentálé nevű koncertjein elhangzó akusztikus dalokból állítja össze idén.

Nick Carter húga túladagolta magát

Leslie Carter túl sok antidepresszánst vett be: sztár akart lenni, mint tiniként befutott testvérei.

Autó »

Szemétből építettek Volkswagen Bogarat

Egy indiai művész 2805 darab számítógép-alkatrészből és más szemétből rakott össze egy New Beetle-t.

A mínusz 20 fokot az autók is megérzik

A Jaguar XFS-R lenyomhatja a BMW M5-öt

Belehúzott a Jaguar: hamarosan bemutatkozik az 550 lóerős XFR-S és jön a kombi változat is.

Versenyautót farag a Honda a Civicből

A japán gyár az új európai Civic-kel tér vissza a WTCC-be 2013-tól.

Utolsó link Impresszum Médiaajánlat Adatkezelési Szabályzat Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.