A Vmaxot elég nehéz összetéveszteni bármi mással
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Ugorjunk neki rögtön az elején a kínzó kérdésnek: van-e létjogosultsága egy több mint 300 kilós, 200 lóerős, két keréken guruló fémtömegnek? A válasz jelenleg hatmillió forintba kerül, ennyit kell átutalni a Yamaha számlájára egy új Vmaxért, ám ha öt percet arra szán az életéből, hogy elolvassa az alábbi tesztet, ingyen is megúszhatja.

Gyári képgaléria a Vmaxról, kattintson a képre!

Kezdjük akkor a már korábban is emlegetett számokkal. Kétszáz, álljon itt számokkal is: 200 lóerő és 167 newtonméternyi nyomaték leadására képes a Vmax hatalmas, 1679 köbcentis V4-es motorja, amely nem mellesleg egy mérnöki gyöngyszem. Az egész masina súlya 310 kilogramm, ami közel duplája egy korszerű hatszázas sportmotorénak, csak hogy legyen némi viszonyítási alapunk. Elképesztő adatok, még annak ellenére is, hogy a Vmax név már a nyolcvanas évek közepétől egyet jelentett a nyers erővel.

A kultuszmotornak számító előd fényében talán érthető, miért tartott az új Vmax fejlesztése tíz évig - igaz a közepén volt egy törés, mikor is menesztették az egész csapatot és a korábban bemutatott V2-es koncepciót is elvetették. Az új irányvonal egyértelmű volt: nem szabad elszakadni a V4-es konstrukciótól és azoktól az egyedi formai és technikai megoldásoktól, amelyek annyira jellegzetessé tették az első Vmaxot. Ha így állunk hozzá, az új modell méltó folytatása az első generációnak, hiszen már messziről könnyedén kiszúrható, milyen típusú motor közeledik.

A benzint nem ide, hanem az ülés alá kell tölteni

Az egyik legmarkánsabb Vmax-stílusjegy, a tank - amely valójában nem is benzintank - két oldalára helyezett alumínium légbeömlő, amelyeket kézzel políroztak és lakkoztak a Yamaha-gyárban. Egyébként a Vmax azon ritka motorok egyike, amelyen tényleg fémből vannak a fémnek látszó alkatrészek, műanyagot szinte alig találni rajta, ami manapság sajnos kuriózumnak számít a kétkerekűek között. A trombita formájú, szétálló kipufogók szintén az elődöt idézik, akárcsak a kacsafarok formájú hátsó sárvédő és a masszív, jellegzetes kialakítású nyereg.

Innen akár egy hagyományos V2-esnek is nézhető, pedig van még mellette két henger

A korábbi acélcső bölcsőváz helyett korszerű alumínium gerincet kapott az új Vmax, ám ez szinte láthatatlanul öleli körbe a fő látványelemet, az óriási négyhengeres blokkot. Ez a hatalmas fémtömeg úgy dagadozik a Vmax hasában, mint egy miniatűr atomreaktor, szinte furcsa is, hogy benzinnel és nem pedig minőségi hasadóanyaggal működik. Az üzemanyagot - jó Vmaxos hagyományokhoz méltóan - ezúttal is a hátsó nyereg alatt lehet betölteni a csupán 15 literes tankba. Ez egyébként a Vmax kevés gyenge pontjainak egyike, mivel üzemszerű használat mellett 150 kilométer körüli a hatótávolsága. Az üzemszerű használat alatt itt azt kell érteni, amire a Vmaxot eredetileg is kitalálták: gyorsabbnak lenni az utakon közlekedő két- és négykerekű járműveknél.

Mielőtt elkönyvelnénk egy öncélú, buta izommotornak a Vmaxot, lapozzunk!