Szerdához képest 100 nap múlva, 2006. február 10-én megkezdődik a 20. téli olimpia Torinóban. A munkálatok még folynak, s a főszervező úgy véli, minden elkészül időre. Közben a két Korea megegyezett, hogy közös csapattal vesz részt a 2008-as pekingi nyári olimpián.
Megnézem, mit rejt!
Kurnyikovától Zidane-ig - sportos linkajánló
Szerdához képest száz nap múlva kezdődik a torinói téli olimpia. A városban még munkások és munkagépek dolgoznak serényen, de - amint Valentino Catellani főszervező megjegyezte - ezen nincs mit csodálkozni: "Olaszország olyan hely, ahol minden az utolsó percekben készül el."
Nem aggódnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékesei sem. A szervezet végrehajtó bizottsága - Jean-Claude Killynek, a koordinációs testület elnökének a beszámolója alapján - múlt pénteken örömmel nyugtázta, hogy Torino és környéke a kisebb simításokat leszámítva gyakorlatilag készen áll a rendezésre.
Bizakodóak a helyi lakosok is, akik azonban emlékeztetnek arra, hogy a téli időjárás miatt hamarosan már nem is lehetne érdemi munkát végezni a külső helyszíneken. A torinóiak és a város környékén lakók ugyanakkor attól tartanak, hogy a látogatók nem lesznek felkészülve a várható nagy hóra, és közlekedési káosz alakul ki.
A legtöbb létesítményhez hasonlóan egyébként állnak már azok a kagyló formájú betonépületek, amelyekben az ötkarikás játékokkal kapcsolatos emléktárgyakat lehet majd vásárolni.
A szerdai 100 napos visszaszámlálási ünnepség show-műsorát anyagi okok miatt törölni kellett, a helyiek szerint azonban az elkövetkező hónapokban - s különösen a február 10-i rajt után - így is lesz bőven látnivaló.
Óriások árnyékából ért a csúcsra Eli Manning
Kisgyerekként testi fölényével, felnőttként pedig követhetetlen rekordjaival, halálpontos passzaival és egy csúfos veréssel nőtt öccse fölé a profi amerikaifutball-liga ...
Óriások árnyékából ért a csúcsra Eli Manning
Kisgyerekként testi fölényével, felnőttként pedig követhetetlen rekordjaival, halálpontos passzaival és egy csúfos veréssel nőtt öccse fölé a profi amerikaifutball-liga ...
Brady rekordokat döntött, a Giants pedig Super Bowlt nyert
Fordulatos csatában a New York Giants nyerte a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjét, a Super Bowlt. Az Eli Manning vezette együttes 2008 után ismét ...
Háromgólos hátrányból állt fel a MU a Chelsea ellen
Páratlan feltámadást produkált a Manchester United a Chelsea elleni rangadón. Alex Ferguson együttese háromgólos hátrányból felállva mentett pontot Londonban. Ezzel ...
Tíz dolog, amely elképzelhetetlen lenne egy foci-Eb-n
A labdarúgó Afrika-kupa elméletileg ugyanolyan kontinensviadal, mint az Európa-bajnokság. A különbség azonban nem csak a földrajzi távolságban rejlik: Európában ...
Legszentebb sportünnepére készül Amerika
Magyar idő szerint vasárnap éjszaka fél egykor megismétlődik a 2008-as Super Bowl, a New England Patriots és a New York Giants csap össze Indianapolisban az ...
Görbiczék legyőzték idegenben a tavalyi BL-döntőst
A Győr izgalmas végjátékban bravúros, 28-26-os győzelmet aratott az előző idényben finalista spanyol Itxako Navarra otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája ...
Aki Xavinál is pontosabban passzol
Az FC Barcelona és a spanyol válogatott játéka a rengeteg rövid, lapos passzon alapul, amiben kulcsszerep jut az irányító Xavinak, aki posztján a világ legjobbjának ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől John ...
A Leverkusen csatára a fürdőszobában bukta el a Barca elleni csatát
Nem mindennapi baleset miatt kénytelen nélkülözni egyik kulcsjátékosát a Bayer Leverkusen a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő odavágóján.
Bukósisak kellene a Bundesligában
Néhány évvel ezelőtt még különleges látványnak számított, ha egy focista arcvédő maszkban lépett pályára, mostanra azonban jelentősen megnőtt az arc- és fejsérülések ...
Terryt megint megfosztották a csapatkapitányságtól
Az Angol Labdarúgó Szövetség vezetői megfosztották válogatottbeli csapatkapitányi tisztségétől John Terryt, a Chelsea védőjét.
A nagymama küldte vissza teniszezni Szávay csúcsra ért riválisát
2005-ben még Szávay Ágnessel nyert junior párosban a Roland Garroson és Wimbledonban Viktorija Azarenka, aki Melbourne-ben az első fehérorosz Grand Slam-győztes ...
Két csapat gyűri egymást a világ legkisebb focibajnokságában
Két csapattal üzemel a világ legkisebb futballbajnoksága az Anglia partjaitól 40 kilométernyire fekvő, mindössze kétezer lakosú Scilly-szigeteken. A két csapat, ...
Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé.
Négy volt villalakót küldtek vissza az RTL műsorába
Ott van Szandika, Olivér, Tordas Ildi, Gombi, lesz flört, pucérkodás.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.