A tavalyi világbajnoki címe után csütörtökön a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon is győzni tudott férfi hármasugrásban Phillips Idowu. A női sprinterek klasszikus számát, a 100 métert a német Verena Sailer nyerte meg.
A brit Idowu az idei évben eddig nem remekelt, így a viadal legnagyobb esélyese egyértelműen a francia Teddy Tamgho volt, aki idén már 17,98 méterig jutott, de a világranglistán a második és a harmadik eredmény is az ő nevéhez fűződött. A fináléban azonban a francia nagyon hullámzóan, kifejezetten rosszul versenyzett, Idowu ugyanakkor világbajnokhoz méltóan, s 17,81 méteres egyéni csúccsal nyert. Tamgho 17,45-ös eredménye csak a bronzéremhez volt elég, miután az athéni olimpián második román Marian Oprea 17,51-gyel megszerezte a második helyet.
Női 100-on Sailer 11.10 mp-cel óriási versenyben győzött, mindössze egy századdal megelőzve a francia Véronique Mangot. A harmadik helyet a szintén francia Myriam Soumaré szerezte meg 11.18-cal.
Férfi tízpróbában nem mindennapi versenyt produkáltak az atléták, a kétnapos versengés utolsó száma, az 1500 méter előtt mindössze öt pont volt a különbség a francia Romain Barras és a holland Eelco Sintnicolaas között, így a "gyilkos" középtáv döntött, melynek egészen az utolsó kanyarjáig együtt haladtak a felek, ekkor a francia robbantott, a holland pedig nem tudta tartani a lépést. Barras végül 8453 ponttal lett első, Sintnicolaas 8436-tal második. A harmadik helyet a fehérorosz Andrej Kraucsanka szerezte meg.
Férfi magasugrásban kettős orosz siker született: Alekszander Susztov 2,33 méterrel nyert, a nagy esélyes, Ivan Uhov pedig 2,31-gyel lett második. Női gerelyhajításban kisebb meglepetésre a három döntőbe jutott német dobó közül a leggyengébbnek tartott Linda Stahl győzött (66,81 m), mögötte honfitársa, Christina Obergföll és az olimpiai bajnok cseh Barbora Spotakova végzett.
Eredmények:
férfiak, magasugrás:
1. Alekszander Susztov (Oroszország) 2,33 m
2. Ivan Uhov (Oroszország) 2,31
3. Martyn Bernard (Nagy-Britannia) 2,29
hármasugrás:
1. Phillips Idowu (Nagy-Britannia) 17,81
2. Marian Oprea (Románia) 17,51
3. Teddy Tamgho (Franciaország) 17,45
tízpróba:
1. Romain Barras (Franciaország) 8453 pont
2. Eelco Sintnicolaas (Hollandia) 8436
3. Andrej Kraucsanka (Fehéroroszország) 8370
nők, 100 m:
1. Verena Sailer (Németország) 11.10 mp
2. Véronique Mang (Franciaország) 11.11
3. Myriam Soumaré (Franciaország) 11.18
gerelyhajítás:
1. Linda Stahl (Németország) 66,81 m
2. Christina Obergföll (Németország) 65,58
3. Barbora Spotakova (Csehország) 65,36
Capello már nem angol kapitány
A BBC szerint Fabio Capello lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután találkozott a szövetség (FA) elnökével.
Capello már nem angol kapitány
A BBC szerint Fabio Capello lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután találkozott a szövetség (FA) elnökével.
Capello már nem angol kapitány
A BBC szerint Fabio Capello lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután találkozott a szövetség (FA) elnökével.
Ki a fociszezon legnagyobb bunkója?
Vannak, akik megtaposták, más hátulról ütötte le az ellenfelet, de olyan focista is akadt, akinek a saját csapattársát sikerült leköpnie. Ön szerint melyik volt a most ...
A gyengéket célozza meg az olimpiára készülő maffia
Háborúra készülnek a nyári londoni olimpia és a foci-Eb szervezői az egyre kifinomultabb módszerekkel dolgozó fogadási maffiák ellen. A bundázók fő célpontjai a kisebb ...
Átlépi a hangsebességet a 36 ezer méterről leugró ejtőernyős
A történelem leghosszabb ideig tartó szabadesésére készülődik az osztrák Felix Baumgartner, aki a tervek szerint több mint 36 ezer méteres magasságból veti majd le magát ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Sok mindent elrontott a magyar focitehetség
Sokáig a magyar foci legnagyobb tehetségeként emlegették, 18 évesen már a Liverpool játékosa volt, később azonban öt év alatt mindössze négy gólt tudott összehozni ...
Rooney kiosztotta az ellenfelét gyomron rúgó Suárezt
A nyolcmeccses eltiltástását letöltő Luis Suárez visszatérése fellelkesítette a Liverpool-szurkolókat, de az uruguayi csatár a Tottenham ellen megint nem csak a ...
Óriások árnyékából ért a csúcsra Eli Manning
Kisgyerekként testi fölényével, felnőttként pedig követhetetlen rekordjaival, halálpontos passzaival és egy csúfos veréssel nőtt öccse fölé a profi amerikaifutball-liga ...
Brady rekordokat döntött, a Giants pedig Super Bowlt nyert
Fordulatos csatában a New York Giants nyerte a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjét, a Super Bowlt. Az Eli Manning vezette együttes 2008 után ismét ...
Háromgólos hátrányból állt fel a MU a Chelsea ellen
Páratlan feltámadást produkált a Manchester United a Chelsea elleni rangadón. Alex Ferguson együttese háromgólos hátrányból felállva mentett pontot Londonban. Ezzel ...
Tíz dolog, amely elképzelhetetlen lenne egy foci-Eb-n
A labdarúgó Afrika-kupa elméletileg ugyanolyan kontinensviadal, mint az Európa-bajnokság. A különbség azonban nem csak a földrajzi távolságban rejlik: Európában ...
Legszentebb sportünnepére készül Amerika
Magyar idő szerint vasárnap éjszaka fél egykor megismétlődik a 2008-as Super Bowl, a New England Patriots és a New York Giants csap össze Indianapolisban az ...
Teszten az új 3-as BMW
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Elsőként teszteltük itthon a 320d-t.
Már februárban véget ér a Való Világ
Nem húzza márciusig az RTL Klub, előbb szabadulnak a lakók, mint gondolták.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.