Meggyőző produkcióval szerezte meg ötödik címét Jevgenyij Pljuscsenko, ezzel teljessé vált az orosz siker a lyoni műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon, amelyen mind a négy számban címvédésre került sor.
Megnézem, mit rejt!
Kurnyikovától Zidane-ig - sportos linkajánló
Pljuscsenko már a rövid program után magabiztosan állt az élen, de a szabadkorcsolyázásban még inkább elkápráztatta a pontozókat és a közönséget, így kétség sem férhetett a győzelméhez.
Az ezüstérem a világbajnok svájci Stéphane Lambielnek jutott, a bronzot pedig a francia Brian Joubert vehette át.
Tóth Zoltán a pénteki rövid programban a 26. helyre került, s mivel a kűrt szombaton csak a legjobb 24 korcsolyázó mutathatta be, számára ez egyben a végeredmény is volt.
eredmények, férfiak:
1. Jevgenyij Pljuscsenko (orosz) 245,33 pont
2. Stéphane Lambiel (svájci) 228,87
3. Brian Joubert (francia) 222,95
A korábbi három számban is orosz siker született: Irina Szluckaja, a Tatyjana Totmjanyina, Makszim Marinyin páros, illetve a Tatyjana Navka, Roman Kosztomarov jégtáncos duó is megvédte címét.
A kontinensviadal vasárnap délután a hagyományos gálával zárul.
(MTI)
Átlépi a hangsebességet a 36 ezer méterről leugró ejtőernyős
A történelem leghosszabb ideig tartó szabadesésére készülődik az osztrák Felix Baumgartner, aki a tervek szerint több mint 36 ezer méteres magasságból veti majd le magát ...
Átlépi a hangsebességet a 36 ezer méterről leugró ejtőernyős
A történelem leghosszabb ideig tartó szabadesésére készülődik az osztrák Felix Baumgartner, aki a tervek szerint több mint 36 ezer méteres magasságból veti majd le magát ...
Átlépi a hangsebességet a 36 ezer méterről leugró ejtőernyős
A történelem leghosszabb ideig tartó szabadesésére készülődik az osztrák Felix Baumgartner, aki a tervek szerint több mint 36 ezer méteres magasságból veti majd le magát ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Sok mindent elrontott a magyar focitehetség
Sokáig a magyar foci legnagyobb tehetségeként emlegették, 18 évesen már a Liverpool játékosa volt, később azonban öt év alatt mindössze négy gólt tudott összehozni ...
Rooney kiosztotta az ellenfelét gyomron rúgó Suárezt
A nyolcmeccses eltiltástását letöltő Luis Suárez visszatérése fellelkesítette a Liverpool-szurkolókat, de az uruguayi csatár a Tottenham ellen megint nem csak a ...
Óriások árnyékából ért a csúcsra Eli Manning
Kisgyerekként testi fölényével, felnőttként pedig követhetetlen rekordjaival, halálpontos passzaival és egy csúfos veréssel nőtt öccse fölé a profi amerikaifutball-liga ...
Brady rekordokat döntött, a Giants pedig Super Bowlt nyert
Fordulatos csatában a New York Giants nyerte a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjét, a Super Bowlt. Az Eli Manning vezette együttes 2008 után ismét ...
Háromgólos hátrányból állt fel a MU a Chelsea ellen
Páratlan feltámadást produkált a Manchester United a Chelsea elleni rangadón. Alex Ferguson együttese háromgólos hátrányból felállva mentett pontot Londonban. Ezzel ...
Tíz dolog, amely elképzelhetetlen lenne egy foci-Eb-n
A labdarúgó Afrika-kupa elméletileg ugyanolyan kontinensviadal, mint az Európa-bajnokság. A különbség azonban nem csak a földrajzi távolságban rejlik: Európában ...
Legszentebb sportünnepére készül Amerika
Magyar idő szerint vasárnap éjszaka fél egykor megismétlődik a 2008-as Super Bowl, a New England Patriots és a New York Giants csap össze Indianapolisban az ...
Görbiczék legyőzték idegenben a tavalyi BL-döntőst
A Győr izgalmas végjátékban bravúros, 28-26-os győzelmet aratott az előző idényben finalista spanyol Itxako Navarra otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája ...
Aki Xavinál is pontosabban passzol
Az FC Barcelona és a spanyol válogatott játéka a rengeteg rövid, lapos passzon alapul, amiben kulcsszerep jut az irányító Xavinak, aki posztján a világ legjobbjának ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől John ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Éles szeműeknek kedvez a rendőrség újítása
Állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cserélik a videósokat.
Négy volt villalakót küldtek vissza az RTL műsorába
Ott van Szandika, Olivér, Tordas Ildi, Gombi, lesz flört, pucérkodás.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.