Szűk egy évtizede mutatkozott be a felnőtt birkózó-válogatottban a diósgyőri származású Deák Bárdos Mihály. Hatalmas meglepetésre első világbajnokságán máris ezüstérmet nyert. A világ eddig valaha élt legeredményesebb birkózója, Alekszandr Karelin 2000-ben vonult vissza a nehézsúlyúak közül, és ezzel nagy lehetőség nyílt meg a magyar versenyző számára, aki élt is vele, hiszen Európa-bajnok, majd négyszeres világbajnoki ezüstérmes lett a 130 kilogrammosok mezőnyében.

Kérdése van? Írjon nekünk!Ha kérdése, észrevétele, véleménye van, ide megírhatja.
- Nagyon el van kenődve, mi történt?
- A fordított emelések védését gyakoroljuk és a világ összes kincséért sem tudom normálisan kivédekezni ezt a fogást. A mai birkózásban nagyon fontos elem az emelés akármelyik formája. Sajnos nekem meg egyszerűen nem megy, és túlságosan lelkiismeretes vagyok ahhoz, hogy olyan könnyedén elmenjek mellette. Komolyan mondom, már két hete azzal kelek és fekszem, hogy mit és hol rontok el. Komáromi Tibor szövetségi kapitánnyal is rengeteget elemeztük a különböző szituációkat.
- Talán nem kellene olyan görcsösen koncentrálni.
- Ezt mondták a versenyzőtársak is, de ez nem görcsös akarás, hanem a javulás óhaja. A legutóbbi nemzetközi versenyeken keserű pirulákat kellett lenyelnem, ugyanis olyan birkózók emeltek ki és vertek meg, akiket azelőtt rendre megvertem. Nem volt kellemes érzés, és tudom, ha a védekezésem tökéletes lesz, akkor bárkit képes vagyok legyőzni, ez a legidegesítőbb az egészben.
- De a vb rajtjáig még van néhány nap hátra, addig bármi megtörténhet.
- Remélem így lesz, mert újra érmes szeretnék lenni.
- Annak idején volt pszichológusa, ezen a gondon nem tudna segíteni?
- Ó, ez más téma! Itt nekem kell megtalálnom a megoldást, ez belső ügy.
- És ha túllépünk ezen a fordított emelés védekezésen, hogy érzi magát?
- Az erőmmel és kondíciómmal semmi gond. A szorgalmam maradt a régi.
- Pedig sokan aggódtunk, hogy az év eleji fél éves pihenő esetleg a végső búcsút is jelenti.
- Erről szó sem volt. Csak fel akartam töltődni, mert addig se éjjelem, se nappalom nem volt. Minden időmet a szeretett sportágam töltötte ki, de az évek alatt lelkileg el tud ám fáradni az ember.
- De edzeni azért mégiscsak lejárt a pihentetős szakaszban is.
- Az inkább edzegetés volt, viszont tény, hogy jártam, nem akartam teljesem elpuhulni, ám versenyeken egyáltalán nem indultam.
- Nem lehet, hogy a hosszabb megméretés nélküli időszak csap most vissza?
- Ugyan már! Június óta teljes értékű munkát végzek el a válogatottnál. Ez csak az én gondom, meg kell oldanom. Lehet, hogy csak én dimenzionálom túl a helyzetet, mert érzelemteljes ember vagyok, ami a szívemen, az a számon.
- És ha azt mondom Kína, akkor mi mozgatja meg Önt?
- Csak szavak jutnak eszembe: várakozás, akarat, szorgalom. Bízom benne, hogy mindez eredményességgel is párosul majd.
| NÉVJEGY | |
|
Születési idő: |
1975. január 30. |
|
Egyesület: |
Vasas SC |
|
Edző: |
Bódi Jenő |
|
Legjobb eredményei: |
ötszörös világbajnoki ezüstérmes (1997, 2001, 2002, 2003, 2005), Európa-bajnok (2001) |
Tomka Tivadar
[origo]
A Leverkusen csatára a fürdőszobában bukta el a Barca elleni csatát
Nem mindennapi baleset miatt kénytelen nélkülözni egyik kulcsjátékosát a Bayer Leverkusen a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő odavágóján.
A Leverkusen csatára a fürdőszobában bukta el a Barca elleni csatát
Nem mindennapi baleset miatt kénytelen nélkülözni egyik kulcsjátékosát a Bayer Leverkusen a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő odavágóján.
Bukósisak kellene a Bundesligában
Néhány évvel ezelőtt még különleges látványnak számított, ha egy focista arcvédő maszkban lépett pályára, mostanra azonban jelentősen megnőtt az arc- és fejsérülések ...
Terryt megint megfosztották a csapatkapitányságtól
Az Angol Labdarúgó Szövetség vezetői megfosztották válogatottbeli csapatkapitányi tisztségétől John Terryt, a Chelsea védőjét.
A nagymama küldte vissza teniszezni Szávay csúcsra ért riválisát
2005-ben még Szávay Ágnessel nyert junior párosban a Roland Garroson és Wimbledonban Viktorija Azarenka, aki Melbourne-ben az első fehérorosz Grand Slam-győztes ...
Két csapat gyűri egymást a világ legkisebb focibajnokságában
Két csapattal üzemel a világ legkisebb futballbajnoksága az Anglia partjaitól 40 kilométernyire fekvő, mindössze kétezer lakosú Scilly-szigeteken. A két csapat, ...
Ballack ma már csak problémaforrás
Aligha kérdéses, hogy Michael Ballack a 2000-es évek egyik legjobb német futballistája: nagy szerepe volt abban, hogy a válogatott döntőt játszhatott a 2002-es vébén, és ...
Milito négy gólt lőtt, a Lazio ellen folytatódott a Milan rangadófóbiája
Kikapott a címvédő Milan a Lazio otthonában a Serie A 21. fordulójában, így a Juventus négy ponttal meglóghat a bajnok elől, ha megveri a Parmát a rossz idő miatt kedden ...
Sötét múltú orosz milliárdos építhet topcsapatot Koman új klubjából
Az átigazolási időszak utolsó napján eldőlt Koman Vladimir sorsa: a magyar válogatott középpályása a Sampdoriából a patinás, azonban jelenleg csak másodosztályú francia ...
Tudniuk kell a pólós lányoknak, miért másznak meg háromezer lépcsőt
A női vízilabda sokkal kiszámíthatatlanabb a férfinál, és még az olimpiai indulás sem vehető biztosra, Merész András szövetségi kapitány mégis azt sulykolja a ...
Miki egér-terápia segíthet a Liverpoolon
A Liverpool egy héten belül mindkét manchesteri csapatot elbúcsúztatta, a Cityt a ligakupából, a Unitedet pedig az FA-kupából verte ki, előbbi sorozatban már a döntőre ...
Meztelen olimpikonok a Playboyban - második rész
Az olimpiákon rengeteg kisportolt, tökéletes alakú versenyzőnőt láthatunk, a Playboy szerkesztői pedig már évtizedekkel ezelőtt rájöttek, hogy sokan közülük az újságban ...
Az egész világ cserélne most a szerbekkel
Szerbiában akár munkaszüneti nap is lehetett volna a hétfő, ha Novak Djokovic AusOpen-elsősége és a vízilabda-válogatott Eb-aranyérme után a férfikézilabda-csapat is ...
A hallgatás törvénye megöli az olasz focit
Az egyre terebélyesedő olasz bundaügy legismertebb vádlottja, Cristiano Doni szerint az olasz futballkultúrába olyan mélyen beágyazódott a bundázás, hogy gyakorlatilag ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
A -20-at az autók is érzik
Hogyan lehet elkerülni a hétvégén várhatóan érkező dermesztő hideg autós veszélyeit?
Pont került a végére: halál a Barátok köztben
Kőváry Tamást arról faggattuk, hogy miként élte meg karaktere halálát.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.