Bár még erősen romos az arca a szombat hajnali, Antonio Tarver ellen félnehézsúlyú világbajnoki döntő utóhatásaitól, Roy Jones Jr. már a jövőre gondol. Már amennyiben Mike Tyson a jövőt testesíti meg. A jelenkor - sőt, sokak szerint a boksztörténelem - legnagyobb bajnoka a Mandalay Bay Hotelben vívott Tarver-meccs után megfogadta, soha az életben nem fogyaszt le többé a félnehézsúly határára, 175 fontra, azaz 79,379 kilóra, s 34 évesen már csak egyetlen célja maradt: megverekedni Tysonnal, s aztán a reménybeli több tízmilliós pénzdíjjal visszavonulni pensacolai (Florida) birtokára, s ott hobbijának, a harci kakasok tenyésztésének hódolni.

Forrás: EPAKétöves Jones
Válaszd a legjobbakat!
A Tarver elleni meccs - melyet két pontozó Jonesnak ítélt, 117:111, illetve 116:112 arányban, egy pedig 114:114-es döntetlenre hozott - volt a nagy bajnok karrierjének egyetlen, kétes eredményt hozó összecsapása. (A Montell Griffin ellen elvesztett összecsapás kivétel, de azt azért bukta el, mert a földön térdelő ellenfelét kétszer megütötte, s ezért leléptették; néhány hónappal később a revánsmeccsen az első menetben kiütötte Griffint.)
"Nem bírtam a fogyasztást, márciusban, John Ruiz ellen 200 font (90 kiló) volt a súlyom, amikor elhódítottam a WBA nehézsúlyú övét, most meg 79 kilósan kellett mérlegelnem. Amikor kedden megérkeztem Las Vegasba, még 187 fontot (84 kiló) nyomtam, péntekig kellett hoznom a 175 fontot (79 kiló). Sikerült, de belerokkantam. Már csak egyetlen meccsem lesz, Mike Tysonnal, s aztán visszavonulok" - mondta Jones.
"Mike-t határozottan érdekli az összecsapás. Már megtörtént a kapcsolatfelvétel, nem lesz akadálya a mérkőzésnek" - jelentette ki Stephen Espinoza, Tyson jogi képviselője. Az HBO, amely kizárólagos szerződésben áll Jonesszal, ugyancsak érdeklődik a találkozó iránt.
"Alighanem egy Jones-Tyson meccs pillanatnyilag a sportvilág legkeresetteb mérkőzése. Ha a tényleges sportértékhez hozzáadjuk a Dávid-Góliát faktort, meg a rossz fiú a jó fiú ellen mellékízt, akkor páratlan marketingérték látszik körvonalazódni" - vélte Kery Davis, az HBO producere.
Akadnak persze problémák. Egyrészt a helyszín, az időpont és a pénzdíj ügyében még nem történtek tárgyalások, másrészt Tyson ellen számos bírósági ügy van folyamatban, csődöt is jelentett a bokszoló, még nem tudta rendezni szakítását korábbi menedzserével, Shelly Finkellel, s nem utolsósorban: február óta - amikor az első menetben kiütötte Clifford Etienne-t - nem bokszolt...
De a legnagyobb akadálynak Don King személye tűnik. King rendelkezik Jones WBA-nehézsúlyú címmeccsének rendezési jogával, viszont King és Tyson között egy százmillió dolláros per van folyamatban. Tyson korábban többször is kijelentette, hogy többé nem vesz részt olyan meccsen, amelyet King szervez.
Létezik persze egy kerülő út: Jones lemond övéről, s akkor a Jones-Tyson meccs nem lesz címmérkőzés - a pénzdíj ettől függetlenül elérheti a százmillió dollárt. "Egy Tyson-meccs lenne életem legnagyobb kihívása. Márpedig engem a kihívások éltetnek" - mondta Jones.
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Elnöki hiszti is kellett a Bayern BL-döntőjéhez
Király Gábor szerint semmit nem jelent, hogy a Bayern kapusa, Manuel Neuer öt gólt kapott a Dortmundtól a német kupa döntőjében, a müncheniek mégis felköthetik a ...
Meglepetésember előzte meg Kovácsot és Janicsot az olimpiai válogatón
A tavaly még amerikai színekben versenyző Fazekas Krisztina és Kozák Danuta között dől el, hogy ki indulhat K-1 500 méteren a londoni olimpián. Kovács Katalin, Csipes ...
Hiányozni fognak az elvonuló focibölények
Több világklasszis is eltűnik az európai focielitből, jövőre nem láthatjuk a Milan mezében Gattusót, Inzaghit és Nestát, Del Piero sem boldogítja már a Juventus ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Kupénak látszó dísztárgy
A dízel Astra GTC-ben már több van a Zafirából, mint a Calibrából. Tágas, keveset eszik, mégis öröm vezetni.
Jól megnőtt Jake Harper, a Két pasi kicsije
A két képen az látszik, mennyit nőtt Jake az évek során.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?