Amennyiben nem jön össze a Vitalij Klicsko-Corrie Sanders nehézsúlyú címmérkőzés a Bokszvilágtanács (WBC) megüresedett trónjáért, John Ruiz, a WBA világbajnoka szívesen megmérkőzne a hamburgi Universum ukrán sztárjával április 24-én. Könnyűsúlyban Komjáthi László március 13-án az Európa-bajnok olasz Stefano Zoff ellen léphet ringbe.
Válaszd a legjobbakat!
"John nagyon szeretne Vitalijjal bokszolni. Ez az álma. Teljes erővel erre az összecsapásra készül. Várjuk Vitalij menedzsmentjének ajánlatát" - nyilatkozott Ruiz edzője és menedzsere, Norman Stone.
A 32 éves Puerto Ricó-i származású, de Las Vegasban élő Ruiz (39 győzelem, 5 vereség, 1 döntetlen a mérlege) keddtől tekinthető a Boksz Világszervezet (WBA) nehézsúlyú bajnokának, miután a címvédő amerikai Roy Jones junior lemondott övéről, és inkább megint félnehézsúlyban folytatja pályafutását. Ruiz december 13-án pontozásos győzelmet aratott a szintén amerikai Hasim Rahman felett, ezzel érdemelte ki - akkor még csak átmenetileg - a világbajnoki címet.
Az Universum - amely a félnehézsúlyú WBO-világbajnok Erdei Zsolt klubja is - elsősorban azon fáradozik, hogy Vitalij Klicsko (33/2) a dél-afrikai Sanders (39/2) ellen lépjen ringbe április 24-én a WBC övéért, de eddig még nem született megegyezés. A trón azután üresedett meg, hogy a címvédő brit Lennox Lewis visszavonult.
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől a ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől a ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől a ...
A Leverkusen csatára a fürdőszobában bukta el a Barca elleni csatát
Nem mindennapi baleset miatt kénytelen nélkülözni egyik kulcsjátékosát a Bayer Leverkusen a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő odavágóján.
Bukósisak kellene a Bundesligában
Néhány évvel ezelőtt még különleges látványnak számított, ha egy focista arcvédő maszkban lépett pályára, mostanra azonban jelentősen megnőtt az arc- és fejsérülések ...
Terryt megint megfosztották a csapatkapitányságtól
Az Angol Labdarúgó Szövetség vezetői megfosztották válogatottbeli csapatkapitányi tisztségétől John Terryt, a Chelsea védőjét.
A nagymama küldte vissza teniszezni Szávay csúcsra ért riválisát
2005-ben még Szávay Ágnessel nyert junior párosban a Roland Garroson és Wimbledonban Viktorija Azarenka, aki Melbourne-ben az első fehérorosz Grand Slam-győztes ...
Két csapat gyűri egymást a világ legkisebb focibajnokságában
Két csapattal üzemel a világ legkisebb futballbajnoksága az Anglia partjaitól 40 kilométernyire fekvő, mindössze kétezer lakosú Scilly-szigeteken. A két csapat, ...
Ballack ma már csak problémaforrás
Aligha kérdéses, hogy Michael Ballack a 2000-es évek egyik legjobb német futballistája: nagy szerepe volt abban, hogy a válogatott döntőt játszhatott a 2002-es vébén, és ...
Milito négy gólt lőtt, a Lazio ellen folytatódott a Milan rangadófóbiája
Kikapott a címvédő Milan a Lazio otthonában a Serie A 21. fordulójában, így a Juventus négy ponttal meglóghat a bajnok elől, ha megveri a Parmát a rossz idő miatt kedden ...
Sötét múltú orosz milliárdos építhet topcsapatot Koman új klubjából
Az átigazolási időszak utolsó napján eldőlt Koman Vladimir sorsa: a magyar válogatott középpályása a Sampdoriából a patinás, azonban jelenleg csak másodosztályú francia ...
Tudniuk kell a pólós lányoknak, miért másznak meg háromezer lépcsőt
A női vízilabda sokkal kiszámíthatatlanabb a férfinál, és még az olimpiai indulás sem vehető biztosra, Merész András szövetségi kapitány mégis azt sulykolja a ...
Miki egér-terápia segíthet a Liverpoolon
A Liverpool egy héten belül mindkét manchesteri csapatot elbúcsúztatta, a Cityt a ligakupából, a Unitedet pedig az FA-kupából verte ki, előbbi sorozatban már a döntőre ...
Meztelen olimpikonok a Playboyban - második rész
Az olimpiákon rengeteg kisportolt, tökéletes alakú versenyzőnőt láthatunk, a Playboy szerkesztői pedig már évtizedekkel ezelőtt rájöttek, hogy sokan közülük az újságban ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
A -20-at az autók is érzik
Hogyan lehet elkerülni a hétvégén várhatóan érkező dermesztő hideg autós veszélyeit?
Pont került a végére: halál a Barátok köztben
Kőváry Tamást arról faggattuk, hogy miként élte meg karaktere halálát.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.