A kihívó amerikai James Toney egyhangú pontozással legyőzte John Ruizt a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzésén New Yorkban.
Irány a Szofterbázis!
A pontozók közül kettő 116-111-re, a harmadik pedig 115-112-re látta jobbnak a 36 éves Toneyt, akinek ez volt a 69. sikere a profik között. Ezen kívül négy vereség és két döntetlen szerepel mérlegében. Az amerikai ökölvívó korábban középsúlyban, nagyközépsúlyban és cirkálósúlyban is eljutott a vb-címig.
A 33 esztendős Ruiz most szenvedte el hatodik vereségét a hivatásosok táborában (41 siker és egy döntetlen is áll neve mellett). Először 2001 márciusában szerezte meg a WBA koronáját, miután legyőzte Evander Holyfieldet. Két évvel később azonban elvesztette azt Roy Jones juniorral szemben, s ezzel boksztörténelmi esemény részesévé vált, hiszen ellenfele Bob Fitzsimmons után a második olyan öklözővé lépett elő, aki középsúlyban, félnehézsúlyban és nehézsúlyban is a csúcsra tudott jutni.
A koronáját 2003 decemberében Hasim Rahman ellen visszaszerző Ruiz kétszer védte meg eddig címét, azonban idén most lépett először szorítóba.
A Toney-Ruiz párharc mellett másik két címmérkőzést is láthatott a Madison Square Garden közönsége. A nicaraguai Luis Perez megőrizte a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) kisharmatsúlyú világbajnoki övét, miután a hatodik menetben kiütötte a kolumbiai Luis Bolanót.
A WBA nagypehelysúlyú csatájában trónfosztás történt: a panamai Vicente Mosquera egyhangú pontozással nyert a thaiföldi Yodsanan Nanthachai ellen.
(MTI)
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől a ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől a ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől a ...
A Leverkusen csatára a fürdőszobában bukta el a Barca elleni csatát
Nem mindennapi baleset miatt kénytelen nélkülözni egyik kulcsjátékosát a Bayer Leverkusen a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő odavágóján.
Bukósisak kellene a Bundesligában
Néhány évvel ezelőtt még különleges látványnak számított, ha egy focista arcvédő maszkban lépett pályára, mostanra azonban jelentősen megnőtt az arc- és fejsérülések ...
Terryt megint megfosztották a csapatkapitányságtól
Az Angol Labdarúgó Szövetség vezetői megfosztották válogatottbeli csapatkapitányi tisztségétől John Terryt, a Chelsea védőjét.
A nagymama küldte vissza teniszezni Szávay csúcsra ért riválisát
2005-ben még Szávay Ágnessel nyert junior párosban a Roland Garroson és Wimbledonban Viktorija Azarenka, aki Melbourne-ben az első fehérorosz Grand Slam-győztes ...
Két csapat gyűri egymást a világ legkisebb focibajnokságában
Két csapattal üzemel a világ legkisebb futballbajnoksága az Anglia partjaitól 40 kilométernyire fekvő, mindössze kétezer lakosú Scilly-szigeteken. A két csapat, ...
Ballack ma már csak problémaforrás
Aligha kérdéses, hogy Michael Ballack a 2000-es évek egyik legjobb német futballistája: nagy szerepe volt abban, hogy a válogatott döntőt játszhatott a 2002-es vébén, és ...
Milito négy gólt lőtt, a Lazio ellen folytatódott a Milan rangadófóbiája
Kikapott a címvédő Milan a Lazio otthonában a Serie A 21. fordulójában, így a Juventus négy ponttal meglóghat a bajnok elől, ha megveri a Parmát a rossz idő miatt kedden ...
Sötét múltú orosz milliárdos építhet topcsapatot Koman új klubjából
Az átigazolási időszak utolsó napján eldőlt Koman Vladimir sorsa: a magyar válogatott középpályása a Sampdoriából a patinás, azonban jelenleg csak másodosztályú francia ...
Tudniuk kell a pólós lányoknak, miért másznak meg háromezer lépcsőt
A női vízilabda sokkal kiszámíthatatlanabb a férfinál, és még az olimpiai indulás sem vehető biztosra, Merész András szövetségi kapitány mégis azt sulykolja a ...
Miki egér-terápia segíthet a Liverpoolon
A Liverpool egy héten belül mindkét manchesteri csapatot elbúcsúztatta, a Cityt a ligakupából, a Unitedet pedig az FA-kupából verte ki, előbbi sorozatban már a döntőre ...
Meztelen olimpikonok a Playboyban - második rész
Az olimpiákon rengeteg kisportolt, tökéletes alakú versenyzőnőt láthatunk, a Playboy szerkesztői pedig már évtizedekkel ezelőtt rájöttek, hogy sokan közülük az újságban ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
A -20-at az autók is érzik
Hogyan lehet elkerülni a hétvégén várhatóan érkező dermesztő hideg autós veszélyeit?
Pont került a végére: halál a Barátok köztben
Kőváry Tamást arról faggattuk, hogy miként élte meg karaktere halálát.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.