Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 3-án!
Megnézem!
1977-ben ezen a napon született Lee David Bowyer, a Newcastle United labdarúgója. A londoni kissrác a város egyik kisebb egyesületében, a Charlton Athleticben kezdte pályafutását. A rendkívül tehetséges középpályás már tizenhét esztendősen a nagycsapat keretéhez tartozott, ám az 1993-94-es szezonban még egyetlen meccsen sem lépett pályára.
A következő idényben már öt meccs erejéig bemutatkozhatott a felnőttek között a First Divisionban, vagyis a második osztályban. Egy évre rá pedig egyenesen fantasztikus szezont produkált: negyvenegy meccsen játszott, és nyolcszor volt eredményes, mindezt tizennyolc esztendősen produkálta! A Premier League klubjai természetesen versengtek érte, és a Leeds United lett az a gárda, amely a boldog győztesnek mondhatta magát a versenyfutásban.
A leedsi egyesület két és fél millió fontért szerződtette az ifjú tehetséget 1996 júliusában, ami nemcsak a Charlton Athletic történetében jelentett átigazolási rekordot, hanem ezzel Bowyer lett minden idők legdrágább tizenéves brit futballistája. Természetesen akkor Lee már stabil tagja volt a korosztályos angol válogatottnak is, sőt, már az utánpótláscsapatban is pályára lépett. A Premier League-ben egyáltalán nem volt megilletődve, hiszen harminckét meccsen szerepelt, és négy gólt is szerzett. Első élvonalbeli találatára nem kellet sokat várnia, rögtön az első mérkőzésen a Derby County ellen eredményes volt.
A következő évben valamivel halványabban teljesített, mert csak huszonkét alkalommal lépett pályára, és a góljainak száma is csökkent eggyel. Ezt követően azonban megint alaposan kitett magáért, kilenc góllal csapata második legeredményesebb játékosa lett, és Kevin Keegan meghívta a nagyválogatott keretébe is.
A csapatban ugyan nem léphetett pályára, de mindenki biztos volt benne, hogy hamarosan a nemzeti tizenegy erőssége lehet. A Leedsben tovább folytatta a remeklést, kulcsszerepe volt abban, hogy a csapat 2001-ben egészen az elődöntőig menetelt a BL-ben, de bírósági ügye miatt nem válogatták be.
A nemzeti tizenegyben éppen emiatt csak egy mérkőzésen szerepelt, 2002 szeptemberében Portugália ellen játszott.. 2003 januárjában - sok társához hasonlóan - ő is elhagyta Leedset, a West Ham Unitednél talált "átmeneti szállásra", de a következő bajnokságot már a Newcastle Unitednél kezdte. A Szarkáknál tavaly még nem számított standard kezdőnek, idén azonban egy mérkőzés kivételével minden alkalommal ott volt a csapatban.
(FOCIVILÁG)
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
Ki vert meg kit? Egy Bayern-szurkoló kiönti a lelkét
Oké, szögezzük le az elején, Bayern-szurkoló vagyok. Fáj a szombati vereség, de azért igyekszem nem túlságosan elrugaszkodni a valóságtól. Csak hadd mutassak rá a Bayern ...
Ellephetik a japánok az európai focit
A Manchester United közel áll ahhoz, hogy leigazolja a Borussia Dortmund japán középpályását, Kagava Sindzsit, aki az idény egyik legjobbja volt a Bundesligában. Az ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Két hengerrel is megy
Az új Audi A3 a következő Golf technikája elegánsabb csomagolásban. Motorja hengerlekapcsolást is tud.
Az adás előtt már tudták a hírt a Heti Hetes szereplői
A producer pár nappal korábban értesült a döntésről. De miért RTL2?
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?