Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 11-én!
Megnézem!
1978-ban ezen a napon született Emile Heskey, a Birmingham City csatára. A támadó leicesteri illetőségű, így nem véletlen, hogy a helyi klubban kezdte pályafutását. Már az 1994-95-ös idényben bemutatkozott az élvonalban, a következő szezonban pedig már alapember volt a Rókáknál, akik akkor éppen a második vonalban szerepeltek, de Heskey hét góljának is köszönhetően feljutottak a legjobbak közé.
Emile 1996 nyarán jelen volt az U18-as Európa-bajnokságon az angol csapattal, és bronzémet szerzett, később az utánpótlás-válogatottban pedig bizonyos Michael Owen volt a partnere a csatársorban. A Leicester rendre a középmezőnyben végzett a bajnokságban, és Heskey két egymást követő idényben is tízszer volt eredményes.
Csak idő kérdése volt, hogy mikor hagyja el a klubot, és ez végül 1999 márciusában történt meg, 12 nappal azután, hogy a Leicesterrel ligakupát nyert. Noha a Tottenham Hotspur és a Leeds United is szívesen vitte volna, végül a Liverpool FC-hez igazolt, mégpedig tízmillió fontért. Eleinte sok kritikát kapott azért, mert nem volt elég gólerős, de később részese volt a Vörösök nagy kupameneteléseinek is.
Robusztus termetű (188 cm magas, 88 kilogramm súlyú), kiváló fizikai képességekkel rendelkezik, becenevét (Bruno) egy brit ökölvívóról kapta. Tavaly nyáron klubot cserélt, búcsút mondott az Anfield Roadnak és a Birmingham Cityhez igazolt, ahol ebben a szezonban 21 mérkőzésen hatszor volt eredményes.
1997-ben ezen a napon minden idők legkiválóbb olasz női labdarúgója, Carolina Morace hét gólt szerzett a Calendasco elleni mérkőzésen. A Modena 10-0-ra nyert azon a találkozón, Morace teljesítménye pedig mind a mai napig olasz rekord. Az akkor 33 esztendős kiválóság más tekintetben is unikum a talján női labdarúgásban, 12-szeres bajnok (nyolc különböző klubbal), 12-szeres gólkirály, aki 1979 és 1999 között 153 válogatott mérkőzésén 105 gólt szerzett a nemzeti csapatban. Jelenleg az olasz női válogatott szövetségi kapitánya és a Lazio csapatának mestere, de dolgozott már C ligás férficsapatnál is.
Dévényi Zoltán
(FOCIVILÁG)
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
Ki vert meg kit? Egy Bayern-szurkoló kiönti a lelkét
Oké, szögezzük le az elején, Bayern-szurkoló vagyok. Fáj a szombati vereség, de azért igyekszem nem túlságosan elrugaszkodni a valóságtól. Csak hadd mutassak rá a Bayern ...
Ellephetik a japánok az európai focit
A Manchester United közel áll ahhoz, hogy leigazolja a Borussia Dortmund japán középpályását, Kagava Sindzsit, aki az idény egyik legjobbja volt a Bundesligában. Az ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Két hengerrel is megy
Az új Audi A3 a következő Golf technikája elegánsabb csomagolásban. Motorja hengerlekapcsolást is tud.
Az adás előtt már tudták a hírt a Heti Hetes szereplői
A producer pár nappal korábban értesült a döntésről. De miért RTL2?
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?