Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 12-én!
Megnézem!
1949-ben ezen a napon született Ottmar Hitzfeld, az elmúlt évtized egyik legsikeresebb európai klubedzője. Játékos-pályafutása csúcsát Svájcban érte el, ahol az FC Basellel bajnok és kupagyőztes lett, egy alkalommal a német B válogatottban is szerepelt. Később megfordult még a VfB Stuttgartban is, amelynek színeiben 22 alkalommal lépett pályára a német élvonalban, de karrierjét Svájcban fejezte be, mégpedig az FC Luzernben.
Edzői pályafutását is a helvéteknél kezdte, az 1983-84-es szezonban az FC Zugot irányította, ezt követően négy éven keresztül az FC Aarau mestere volt, majd következett a Grasshopper-Club, amellyel első nagy tréneri sikerét ért el: a Szöcskékkel bajnokságot és kupát is nyert, mindkettőt kétszer. Ennek ellenére a német közvéleményt meglepetésként érte, hogy 1991-ben ő került az akkoriban amolyan stabil középcsapatnak számító Borussia Dortmund élére.
Rögtön első évében a második helyre vezette az egy évvel korábban csak tizedik BVB-t, majd két negyedik hely következett, 1995-ben azonban sikerült elhódítania a csapattal az elsőséget, és egy évvel később meg is védte a salátástálat. Mindeközben a nemzetközi porondon is remekelt a csapat, játszott például UEFA-kupa-döntőt, de a legnagyobb diadal 1997-ben jött el, amikor is a Dortmund a sokkal esélyesebbnek tartott Juventus FC ellen megnyerte a Bajnokok Ligája döntőjét.
Hitzfeld akkor érezte úgy, hogy fel kell állnia a kispadról, és sportigazgató lett Dortmundban, de ez kevesebb mint egy évig tartott, a Bayern München ugyanis elcsábította őt. A bajoroknál szabad kezet kapott, a klub mindenkit leigazolt, akire csak szüksége volt, és a tréner nem is okozott csalódást: hat év alatt négy bajnoki címet, két-két DFB- és német Szuperkupát szerzett, 2001-ben pedig a hőn áhított cél, a Bajnokok Ligája megnyerése is sikerült.
Irányítása alatt a Bayern egyeduralkodóvá vált a Bundesligában, és Hitzfeld nevéhez fűződik a nemzetközi labdarúgásban az úgynevezett rotációs szisztéma bevezetése, vagyis az, hogy hétről hétre változtatja a kezdő tizenegyét annak érdekében, hogy a keretben szereplő mindegyik futballista elegendő játéklehetőséget kapjon. Az elmúlt év nyarán nem hosszabbította meg szerződését Münchenben, azóta pihenéssel tölti idejét.
1964-ben ezen a napon - a mostani, szomorú aktualitással ellentétben - nagyon örömteli, vidám eseményről számolt be Srí Lanka (akkori magyar nevén Ceylon) sportsajtója, az országban vendégszerepelt ugyanis az NDK válogatottja. A keletnémetek azokban az években nagy túrázónak számítottak, 1960 decemberében Észak-Afrikában, 1962-ben a fekete földrész nyugati részén jártak, a Srí Lanka-i fellépés előtt pedig Burmában játszottak, ahol 5-1-re győztek.
A magyar Soós Károly által irányított csapat az 1964-es tokiói olimpiára készült gőzerővel, így remekül illeszkedett a felkészülési programba a két ázsiai mérkőzés. A colombói Sugathadasa-stadionban 28 ezer néző volt kíváncsi a messziről jött vendégcsapatra, amely Heinsch - Urbanczyk, Unger, Seehaus, Pankau, Körner, Barthels, Kleiminger, Backhaus, Nöldner, Stöcker tizeneggyel kezdett, a második játékrészben Backhaus helyén Frässdorf futballozott.
A Srí Lanka-iak még a burmaiakhoz hasonló ellenállást sem tudtak kifejteni, 6-0-s félidő után 12-1-es vereséget szenvedtek (gólszerzők: Wallis, ill. Wolfgang Barthels 2, Heino Kleiminger 4, Gerd Backhaus, Otto Frässdorf, Jürgen Nöldner, Hermann Stöcker 3).
Dévényi Zoltán
(MTI)
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
Ki vert meg kit? Egy Bayern-szurkoló kiönti a lelkét
Oké, szögezzük le az elején, Bayern-szurkoló vagyok. Fáj a szombati vereség, de azért igyekszem nem túlságosan elrugaszkodni a valóságtól. Csak hadd mutassak rá a Bayern ...
Ellephetik a japánok az európai focit
A Manchester United közel áll ahhoz, hogy leigazolja a Borussia Dortmund japán középpályását, Kagava Sindzsit, aki az idény egyik legjobbja volt a Bundesligában. Az ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Két hengerrel is megy
Az új Audi A3 a következő Golf technikája elegánsabb csomagolásban. Motorja hengerlekapcsolást is tud.
Az adás előtt már tudták a hírt a Heti Hetes szereplői
A producer pár nappal korábban értesült a döntésről. De miért RTL2?
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?