1949-ben ezen a napon született Ottmar Hitzfeld, az elmúlt évtized egyik legsikeresebb európai klubedzője. Játékos-pályafutása csúcsát Svájcban érte el, ahol az FC Basellel bajnok és kupagyőztes lett, egy alkalommal a német B válogatottban is szerepelt. Később megfordult még a VfB Stuttgartban is, amelynek színeiben 22 alkalommal lépett pályára a német élvonalban, de karrierjét Svájcban fejezte be, mégpedig az FC Luzernben.

Edzői pályafutását is a helvéteknél kezdte, az 1983-84-es szezonban az FC Zugot irányította, ezt követően négy éven keresztül az FC Aarau mestere volt, majd következett a Grasshopper-Club, amellyel első nagy tréneri sikerét ért el: a Szöcskékkel bajnokságot és kupát is nyert, mindkettőt kétszer. Ennek ellenére a német közvéleményt meglepetésként érte, hogy 1991-ben ő került az akkoriban amolyan stabil középcsapatnak számító Borussia Dortmund élére.

Rögtön első évében a második helyre vezette az egy évvel korábban csak tizedik BVB-t, majd két negyedik hely következett, 1995-ben azonban sikerült elhódítania a csapattal az elsőséget, és egy évvel később meg is védte a salátástálat. Mindeközben a nemzetközi porondon is remekelt a csapat, játszott például UEFA-kupa-döntőt, de a legnagyobb diadal 1997-ben jött el, amikor is a Dortmund a sokkal esélyesebbnek tartott Juventus FC ellen megnyerte a Bajnokok Ligája döntőjét.

Hitzfeld akkor érezte úgy, hogy fel kell állnia a kispadról, és sportigazgató lett Dortmundban, de ez kevesebb mint egy évig tartott, a Bayern München ugyanis elcsábította őt. A bajoroknál szabad kezet kapott, a klub mindenkit leigazolt, akire csak szüksége volt, és a tréner nem is okozott csalódást: hat év alatt négy bajnoki címet, két-két DFB- és német Szuperkupát szerzett, 2001-ben pedig a hőn áhított cél, a Bajnokok Ligája megnyerése is sikerült.

Irányítása alatt a Bayern egyeduralkodóvá vált a Bundesligában, és Hitzfeld nevéhez fűződik a nemzetközi labdarúgásban az úgynevezett rotációs szisztéma bevezetése, vagyis az, hogy hétről hétre változtatja a kezdő tizenegyét annak érdekében, hogy a keretben szereplő mindegyik futballista elegendő játéklehetőséget kapjon. Az elmúlt év nyarán nem hosszabbította meg szerződését Münchenben, azóta pihenéssel tölti idejét.

1964-ben ezen a napon - a mostani, szomorú aktualitással ellentétben - nagyon örömteli, vidám eseményről számolt be Srí Lanka (akkori magyar nevén Ceylon) sportsajtója, az országban vendégszerepelt ugyanis az NDK válogatottja. A keletnémetek azokban az években nagy túrázónak számítottak, 1960 decemberében Észak-Afrikában, 1962-ben a fekete földrész nyugati részén jártak, a Srí Lanka-i fellépés előtt pedig Burmában játszottak, ahol 5-1-re győztek.

A magyar Soós Károly által irányított csapat az 1964-es tokiói olimpiára készült gőzerővel, így remekül illeszkedett a felkészülési programba a két ázsiai mérkőzés. A colombói Sugathadasa-stadionban 28 ezer néző volt kíváncsi a messziről jött vendégcsapatra, amely Heinsch - Urbanczyk, Unger, Seehaus, Pankau, Körner, Barthels, Kleiminger, Backhaus, Nöldner, Stöcker tizeneggyel kezdett, a második játékrészben Backhaus helyén Frässdorf futballozott.

A Srí Lanka-iak még a burmaiakhoz hasonló ellenállást sem tudtak kifejteni, 6-0-s félidő után 12-1-es vereséget szenvedtek (gólszerzők: Wallis, ill. Wolfgang Barthels 2, Heino Kleiminger 4, Gerd Backhaus, Otto Frässdorf, Jürgen Nöldner, Hermann Stöcker 3).

Dévényi Zoltán