Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 30-án!
Megnézem!
1993-ban ezen a napon a 20. fordulót játszották a spanyol bajnokságban, a játéknap fénypontját a Real Madrid-FC Barcelona szuperderbi jelentette. A történelmi hagyományoknak és a presztízsnek megfelelően a két csapat a dobogón tanyázott a rangadó előtt, az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott katalánok két ponttal voltak lemaradva az éllovas RC Deportivótól, míg a Real egy ponttal követte ősi riválisát.
A Santiago Bernabéu-stadionban zsúfolt ház és nagyon kevés győzelmi esély várta a Barcát, hiszen a blancók az idő tájt (is) félelmetesek voltak otthonukban. A Real 1991. márciusában a Real Burgostól elszenvedett vereség óta 33 mérkőzést játszott hazai pályán, három döntetlen mellett 30 győzelmet aratott, és a gólkülönbsége is (82-16) imponáló volt.
Lássuk a 90 perc főszereplőit, akik Díaz Vega játékvezetése mellett, a két mesternek, Benito Florónak és Johan Cruyffnak köszönhetően részesei lehettek a derbinek: Real Madrid: Buyo - Nando, Ricardo Rocha, Sanchís, Lasa, Míchel, Hierro, Prosinecki, Martín Vázquez, Butragueno (Luis Enrique, 60.), Zamorano (Alfonso, 80.).
FC Barcelona: Zubizarreta - Eusebio, Nadal (Beguiristain, 46.), R. Koeman, Pablo Alfaro (Julio Salinas, 80.), Ferrer, Goicoechea, Amor, Baquero, M. Laudrup, Sztoicskov. A fővárosi publikumnak azon az estén sem kellett sokat várnia az első hazai gólra, a kilencedik percben a szezon előtt a Sevilla FC-től szerződtetett Iván Zamorano mattolta Andoni Zubizarretát.
A chilei csatár ellenállhatatlan formában futballozott abban a hónapban, a Barca előtt a Real Sociedadnak és a CD Tenerifének kettő-kettő, az Atlético Madridnak pedig egy gólt vágott. A katalánok gyorsan egyenlítettek (Amor, 15.), de a pihenőre már hátrányban vonulhattak.
Négy perccel a szünet előtt ugyanis Míchel tizenegyesből szerzett gólja ugrasztotta talpra az aréna közönségét, a népszerű középpályás ősszel Barcelonában sem hibázta el a büntetőjét. A második játékrészben már nem született újabb találat, a felek megelégedtek a sárga lapok gyűjtögetésével (e műfajban 6-3-ra nyertek a kék-gránátvörösök), így a Real 2-1-re győzött, s megelőzte a tabellán az FC Barcelonát.
Dévényi Zoltán
(FOCIVILÁG)
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
Ki vert meg kit? Egy Bayern-szurkoló kiönti a lelkét
Oké, szögezzük le az elején, Bayern-szurkoló vagyok. Fáj a szombati vereség, de azért igyekszem nem túlságosan elrugaszkodni a valóságtól. Csak hadd mutassak rá a Bayern ...
Ellephetik a japánok az európai focit
A Manchester United közel áll ahhoz, hogy leigazolja a Borussia Dortmund japán középpályását, Kagava Sindzsit, aki az idény egyik legjobbja volt a Bundesligában. Az ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Két hengerrel is megy
Az új Audi A3 a következő Golf technikája elegánsabb csomagolásban. Motorja hengerlekapcsolást is tud.
Az adás előtt már tudták a hírt a Heti Hetes szereplői
A producer pár nappal korábban értesült a döntésről. De miért RTL2?
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?