Az szinte közhelynek számít, hogy Nagy-Britanniában mindenre és mindenkor lehet fogadni a királyi család válóperétől kezdve egészen addig, hogy David Beckham kisfia, Brooklyn bekerül-e majd a válogatottba, vagy sem. Az alábbi eset azonban még a William Hill fogadóiroda sokat próbált munkatársait is meghökkentette.
Itt elolvashatja!
Egy személyazonosságát felfedni nem kívánó úriember bement a fogadóiroda egyik londoni kirendeltségébe, és feltett tízezer fontot arra, hogy a másnapi UEFA-kupa-mérkőzésen az Arsenal FC hazai pályán legyőzi a spanyol RC Deportivót. Az odds 8:11 volt, így a szerencsés fogadó szép summát kasszírozott.
A megnyert összeggel azonban nem vásárolni ment, hanem az elképedt bukmékerek legnagyobb megrökönyödésére azonnal feltette arra, hogy a következő Old Firmön a Rangers FC megveri a Celtic FC-t. Sokáig úgy tűnt, hogy ezt a tétet elbukja az illető, de a 86. percben érkezett Rod Wallace, és közel negyvenezer fontos gólt szerzett a fogadó számára.
"Az illető még nem jelentkezett a pénzért - nyilatkozta másnap a William Hill szóvivője, Graham Sharpe. - Munkatársaink már azt találgatják, hogy melyik eseményre fogja feltenni az így megnyert összeget."
(FOCIVILÁG)
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
Ki vert meg kit? Egy Bayern-szurkoló kiönti a lelkét
Oké, szögezzük le az elején, Bayern-szurkoló vagyok. Fáj a szombati vereség, de azért igyekszem nem túlságosan elrugaszkodni a valóságtól. Csak hadd mutassak rá a Bayern ...
Ellephetik a japánok az európai focit
A Manchester United közel áll ahhoz, hogy leigazolja a Borussia Dortmund japán középpályását, Kagava Sindzsit, aki az idény egyik legjobbja volt a Bundesligában. Az ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Két hengerrel is megy
Az új Audi A3 a következő Golf technikája elegánsabb csomagolásban. Motorja hengerlekapcsolást is tud.
Az adás előtt már tudták a hírt a Heti Hetes szereplői
A producer pár nappal korábban értesült a döntésről. De miért RTL2?
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?