A klub legnagyobb sikereit az első világháborút követően érte el, amikor is 1948 és 1952 között három alkalommal is megszerezte az aranyérmet hazája bajnokságában. A nemes egyszerűséggel csak Easter Road-i lejtőnek becézett stadionban a vendégcsapatok rendre vereséget szenvedtek, és az akkori csapat csatára, a válogatott Lawrie Reilly szerint ennek igen egyszerű oka volt.

"Amikor mi nyertük meg a meccs előtti pénzfeldobást, akkor mindig a lejjebb lévő kaput választottuk, így a második játékrészben mi játszhattunk "lefelé", és ez sokkal egyszerűbb volt, mint fáradtan hegynek fel focizni."

A Hibs a nemzetközi színtéren is alaposan megkeserítette a nevesebb klubok életét, 1961-ben például a sorozatban harmadik VVK-ja felé törő FC Barcelonát verte meg 3-2-re, és néhány évvel később Dino Zoff is megjegyezhette magának a stadiont, mivel a Napoli kapujában ötször volt kénytelen kapitulálni. Néhány évvel ezelőtt azonban elveszett a "jogosulatlan előny", hiszen buldózerek érkeztek a stadionba, kiegyenlítették a szintkülönbséget, és az ötvenes évekből megmaradt lelátót is újjáépítették.

Nemcsak Skóciában akadt olyan stadion, amelynek elhelyezkedése meglehetősen sok gondot okozott a rendezőknek és a csapatoknak. Japánban például egyszer el kellett halasztani a második vonal rangadóját, ahol a veretlen Consadole Szapporo és az Urava Red Diamonds csapott volna össze egymással.

A Consadole az idő tájt hazai mérkőzéseit nem is saját pályáján, hanem a murorani Irie stadionban rendezte, mivel Szapporóban az időjárás az év azon szakaszában nem éppen kedvező. Muroranban azonban az volt a probléma, hogy a közelben lévő Usu vulkán, huszonkét év után először, ismét kitört, és a hamufelhő, valamint a kráterből kilövellő mérges gázok miatt a várost szinte teljesen ki kellett üríteni. Tizenhétezer embernek kellett elhagynia otthonát, és így természetesen a mérkőzésre sem kerülhetett sor.