Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 5-én!
Megnézem!
1952-ben ezen a napon jött a világra Ulrich Hoeness, világbajnok labdarúgó, a Bayern München menedzsere. Ulmi születésű gyerekként a város egyik klubjánál a VfB-nél lett igazolt labdarúgó hétévesen. 13 esztendősen a szintén helyi TSG-hez került, majd innen vitte el a Bayern. (1959 és 1970 között mindkét klubban együtt futballozott a nála egy esztendővel fiatalabb öccsével, Dieterrel, aki később szintén futballozott a Bayernben, majd testvéréhez hasonlóan menedzser lett, jelenleg a Hertha BSC-nél dolgozik).
Uli nagyon fiatalon, már 18 évesen bemutatkozott a Bundesligában, első alkalommal 1970 augusztusában a VfB Stuttgart ellen húzta magára a Bayern München mezét. Már első idényében stabil kezdőjátékosa lett a bajor klubnak (a szezon során mindössze három mérkőzést mulasztott), de a következő idényekben nem kezdődött nélküle Bayern-mérkőzés: 1970. októbere és 1974. novembere között 138 bajnoki mérkőzést játszott megszakítás nélkül. Természetesen aktív részese volt a bajor egyesület sikertörténetének, hat esztendő alatt Német Kupa-győzelmet (1971), három bajnoki címet (1972, 1973, 1974), három BEK-sikert (1974, 1975, 1976) és az Interkontinentális-kupa elhódítását (1976) ünnepelhette.
Rendkívül sikeres debütálása után nem kellett sokat várnia a válogatottba szóló meghívóra sem, első mérkőzését a Nationalelfben 1972 márciusában a Népstadionban éppen a mieink ellen játszotta, s ha már lehetőséget kapott a találkozó hajrájában be is vette Rothermel Ádám kapuját. A válogatott mezében (1976-ig 35 mérkőzésen szerepelt az NSZK nemzeti csapatában) sem kerülték el a sikerek, a hazai rendezésű 1974-es világ- és az 1972-es Európa-bajnokságon arany-, az 1976-os kontinenstornán ezüstérmet nyert.
Hoeness 1978 őszén Lóránt Gyula edzősége idején búcsúzott Münchentől (abban a szezonban már kevesebbet játszott), az 1. FC Nürbergbe szerződött. Nagyon furcsa érzés lehetett számára alig egy hónappal később vendégként pályára lépni az Olympia stadionban, amikor a bajorok 4-0-ra verték a nürnbergieket. A szezon végén nem is erőltette a folytatást, sérülések is kínozták, így 1979-ben (250 mérkőzéssel és 86 góllal a háta mögött) befejezte élvonalbeli pályafutását.
Mindössze 27 éves volt akkor, így alighanem a világ egyik legfiatalabb menedzsereként tért vissza a Bayernhez, ahol Robert Schwant váltotta a poszton. Uli azóta is egy a bajor sztárklubbal, több mint 25 esztendeje dolgozik a világ egyik legsikeresebb futballcsapatának vezetésében. Szókimondó stílusa, öntelt természete miatt a rivális klubok szurkolóinak egyik legnagyobb ellensége.
1974-ben ezen a napon rendezték Frankfurtban a világbajnokság csoportbeosztásának sorsolását. Az NSZK-beli városban a teljes FIFA-grémium, a résztvevő országok szövetségének képviselői jelenlétében Fortuna segítségével az alábbi program alakult ki. Az A csoportban a házigazda NSZK mellé a szomszéd NDK, valamint két távoli ország válogatottja, Chile és Ausztrália nyert besorolást. A B csoportba húzták ki a címvédő Brazília, Jugoszlávia, Skócia, valamint az Afrika reprezentánsaként érkezett Zaire válogatottját. A C csoportba került Bulgária, Hollandia, Svédország és Uruguay, míg a D jelű kvartettben Argentína, Lengyelország, Olaszország és Haiti küzdelmeire került sor.
Dévényi Zoltán
(FOCIVILÁG)
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
Ki vert meg kit? Egy Bayern-szurkoló kiönti a lelkét
Oké, szögezzük le az elején, Bayern-szurkoló vagyok. Fáj a szombati vereség, de azért igyekszem nem túlságosan elrugaszkodni a valóságtól. Csak hadd mutassak rá a Bayern ...
Ellephetik a japánok az európai focit
A Manchester United közel áll ahhoz, hogy leigazolja a Borussia Dortmund japán középpályását, Kagava Sindzsit, aki az idény egyik legjobbja volt a Bundesligában. Az ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Két hengerrel is megy
Az új Audi A3 a következő Golf technikája elegánsabb csomagolásban. Motorja hengerlekapcsolást is tud.
Az adás előtt már tudták a hírt a Heti Hetes szereplői
A producer pár nappal korábban értesült a döntésről. De miért RTL2?
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?