Maradjon vagy menjen Lothar Matthäus? A magyar futball aktuális kérdését sajnos nem a világbajnoki felkészülés vagy az esetleg még komoly téttel bíró Bulgária és Horvátország elleni utolsó két selejtező jelenti, hanem a jelenlegi kapitány jövője. Összeállításunkban röviden áttekintjük az elmúlt 19 év eredménytelenségét, megvonjuk az utolsó két esztendő mérlegét, megdöbbenünk azon, hogy a német kapitány 70 játékost próbált ki a nemzeti csapatban. Különösebb eredmény nélkül.

Forrás: MTIUtoljára Mezey György vitte vébére a válogatottat
Itt megnézheti!
Már a kisgyerekek is kívülről fújják a dátumot: utoljára az 1986-os, mexikói világbajnokságon vett részt a magyar labdarúgó-válogatott, azóta tíz selejtező tornát vívott meg átütő siker nélkül. Az ominózus 19 esztendő során 16 kapitány dirigálta a csapatot (Verebes József, Mészöly Kálmán és Bicskei Bertalan kétszer is), eredményt egyikük sem tudott felmutatni, részsikert is csupán Csank János, még 1997-ben.
Akadt persze a magyar futball történetében korábban is mélypont, emlékezzünk csak az 1966-1978 közötti időszakra, amikor a csapat nem tudta magát kvalifikálni két világbajnokságra sem.
1966-ban még negyeddöntőt vívott az együttes, és a Szovjetunióval szemben maradt alul, majd jött a következő vb-selejtező s a marseille-i 1-4 a csehszlovákok ellen, amellyel lejárt Mészölyék ideje. Érdemes felidézni azért Sós Károly csapatának névsorát, hogy legalább összehasonlításképpen lássuk, micsoda csapat bukta el a pótselejtezőt: Szentmihályi - Kelemen, Mészöly, Noskó, Ihász - Halmosi, Göröcs (Kocsis L., 61.) - Fazekas, Bene, Farkas (dr. Puskás L., 61.), Zámbó.
Ám a helyzet nem javult, hiszen az 1974-es sorozatban sem sikerült javítani: Málta oda-vissza verése és az osztrákokkal játszott két 2-2-es meccs mellett Svédországgal kellett harcolni a továbbjutásért. Az idegenbeli 0-0 után a Népstadionban nekünk állt a zászló, a 76. percben Edström (aki a mostani magyar-svéden szakkommentátorként térhetett vissza Budapestre) fejesét azonban Bicskei nem védte - mehettünk ismét a "levesbe".
Aztán következett három világbajnokság (1978, 1982, 1986), eredményességünkről mindent elmond, hogy kilenc meccsen mindössze két győzelmet értek el a mieink, Salvadort 10-1-re, Kanadát 2-0-ra vertük. De legalább ott voltunk.
Az 1986-os világbajnokság kudarca Mezey György "fejébe" került, azóta 16 kapitányt fogyasztott el a nemzeti együttes, közte a Steauával BEK-et nyerő Jenei Imrét vagy a Panathinaikosszal BEK-döntőt játszó Puskás Ferencet, de említhetnénk a kakukktojásként élete lehetőségéhez jutó Bálint Lászlót és Glázer Róbertet is
Részsikert mindössze Csank János tudott felmutatni, vele a válogatott a pótselejtezőt érő második helyen zárt (a világ egyik legkomikusabb finnországi találatával). A Sopron jelenlegi mestere a közelmúltban viccesen jegyezte meg, ha a mérkőzések 80 percig tartottak volna, akkor nincsen a jugoszlávok elleni blama (1-12 a pótselejtezőn!), a csapat csoportgyőztesként jutott volna ki a franciaországi vb-re. A csoportban ugyanis Norvégia az utolsó tíz percben nyert ellenünk hazai pályán (3-0), Svájc pedig Türkyilmaz 83. percben szerzett találatával győzött otthon, s Chapuisat 90. percben szerzett góljával egyenlített Magyarországon.
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?
Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb ...
Ki vert meg kit? Egy Bayern-szurkoló kiönti a lelkét
Oké, szögezzük le az elején, Bayern-szurkoló vagyok. Fáj a szombati vereség, de azért igyekszem nem túlságosan elrugaszkodni a valóságtól. Csak hadd mutassak rá a Bayern ...
Ellephetik a japánok az európai focit
A Manchester United közel áll ahhoz, hogy leigazolja a Borussia Dortmund japán középpályását, Kagava Sindzsit, aki az idény egyik legjobbja volt a Bundesligában. Az ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Két hengerrel is megy
Az új Audi A3 a következő Golf technikája elegánsabb csomagolásban. Motorja hengerlekapcsolást is tud.
Az adás előtt már tudták a hírt a Heti Hetes szereplői
A producer pár nappal korábban értesült a döntésről. De miért RTL2?
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?