Buzsáky nem tartja ijesztőnek Gera mumusátMár azon gondolkodott, hogy elhagyja a klubot, ám öt hónap után visszakerült a Queens Park Rangers kezdőcsapatába Buzsáky Ákos. A középpályás szerint a személye ellen ...
Új, helyi vállalkozókból álló tulajdonosi kör veszi át a Nyíregyháza Spartacus FC NB II-es futballklub működtetését, amelyhez a város önkormányzata is támogatást biztosítana - jelentette be Kovács Ferenc (Fidesz-KNDP) nyíregyházi polgármester.
Csütörtökön 68 éves korában elhunyt Losonczi Flórián, a Csepel SC korábbi elnöke.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség honlapja terjedelmes írást közöl a Ferencváros focicsapatának történelméről és jelenlegi helyzetéről.
A Budapest Honvéd 18 éves játékosát, Ihrig-Farkas Sebestyént kölcsönvette a Serie A-ban szereplő Parma csapata, írja a kispesti klub honlapja.
A tulajdonos Híd Akvizíciós Zrt. a múlt csütörtöki bejelentésének megfelelően 20 millió forintot bocsát a Vasas Futballklub rendelkezésére.
Roy Hodgson, a West Bromwich Albion labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint olyan jól halad Gera Zoltán gyógyulása, hogy a novemberben térdszalag-szakadást szenvedett magyar középpályás akár a szezon hajrájában vissza is térhet a pályára.
Nagy Ferenc, a ZTE FC elnöke bízik benne, hogy a hétvégére több szerződést is sikerül megkötnie, és a labdarúgócsapat folytatni tudja a bajnokságot az élvonalban.
Közös megegyezéssel felbontotta szerződését a másodosztályú Cardiff City labdarúgócsapatával Gyepes Gábor, aki szívesen játszana továbbra is Angliában.
A Videoton labdarúgócsapata 1-0-s vereséget szenvedett a CSZKA Moszkvától a marbellai felkészülési mérkőzésen, holott jobban játszott BL-nyolcaddöntős ellenfelénél - írja a Vidi.
A Zenit és az AS Monaco megegyezett Huszti Szabolcs átigazolásáról - értesült a RIA Novoszti orosz hírügynökség.
A -20-at az autók is érzik
Hogyan lehet elkerülni a hétvégén várhatóan érkező dermesztő hideg autós veszélyeit?
Pont került a végére: halál a Barátok köztben
Kőváry Tamást arról faggattuk, hogy miként élte meg karaktere halálát.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.