Az Aral-tó az emberi beavatkozás által egyik legmarkánsabban érintett terület Földünkön. Az elmúlt évtizedekben a tavat tápláló folyók vizének elvezetése miatt szintje több méterrel süllyedt, a vízfelület pedig töredékére zsugorodott. A nagyobb szelek felkapják a kiszáradó tómedence porát, és több száz kilométerre repítik.

A tó Alekszej Butakov 1848-49-es térképe szerint
Tovább a gyűjteményre
Az Aral-tó két fő tápláló folyója a Szir-darja és az Amu-darja. Vizüket az 1960-as évek óta gyapotföldek öntözésére használják. Az erre szánt víz azóta hiányzik a folyók beszállítása és a párolgás közti, a félsivatagi zónában különösen kényes egyensúlyból, így a tó egyre zsugorodik. Ma már csupán szerény torzója a hajdani kiterjedt vízfelületnek, gyakorlatilag kisebb tavacskák láncolatává csappant.
A szárazra került tófenék egykori iszapja ma már csak por, és ha - mint a mostani felvételen is látjuk - egy erősebb szélroham érkezik, az felkapja, és száz kilométerekre repíti, tovább fokozva ezzel a vidék megpróbáltatásait.
A tó eredeti állapotát Alekszej Butakovnak, az orosz birodalmi haditengerészet parancsnokának 1848-49-ben felmért, 1853-ban kiadott térképe alapján tanulmányozhatjuk (fent). Az Aral alakja ezen nagyon hasonló a néhány évtizede még az iskolai atlaszainkban ábrázolthoz: ez is jelzi, hogy a drámai változás az elmúlt évtizedekben következett be, és egyre gyorsul.
A Terra műhold MODIS-rendszerének felvétele április 10-én készült.

Ajánlat: Felvételeken az Aral-tó déli részének zsugorodása az elmúlt 30 évben
Ökológiai katasztrófák képei a Times világatlaszban - az Aral-tó
[origo]
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
Mikor ment világgá a modern ember?
A valaha történt egyik legnagyobb vulkánkitörés hamuja alatt talált kőszerszámok megváltoztathatják a mai ember elterjedéséről alkotott képet.
Sorra fedezi fel az új fajokat egy magyar kutató
Antarktiszi felemáslábú rákoktól kezdve, andoki hangyákon át, kongói kígyókig mindenféle állatokat tanulmányoz Nagy Zoltán Tamás, a Belga Királyi Természettudományi ...
A szerbek találták ki a Vajdaság nevet
A magyar kisebbségek közül jelenleg egyetlen csoport, a vajdaságiak rendelkeznek (kulturális) autonómiával. Május 6-án Szerbiában általános, a Vajdaságban pedig ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.