Ajánlat
	A legkorábbi tapsifüles Az 55 millió évvel ezelőtt élt "Gomphos elkema" maradványa a nyúlfélék rendjének jelenleg ismert legidősebb képviselője. Újabb szenzációs emlősmaradvány A "Fruitafossor windscheffeli", egy mókus méretű emlős felfedezése jelentősen befolyásolhatja az emlősök korai evolúciójával kapcsolatos nézeteket. Megtalálták a világ legősibb erszényesét A "Sinodelphys szalayi" 125 millió éve élt a fákon. A lemeztektonika hatása az emlősök evolúciójára A méhlepényes emlősök genetikai vizsgálata arra utal, hogy evolúciójukat alapvetően befolyásolta Gondwana szuperkontinens széttöredezése.

Az Amerikai Természettudományi Múzeum paleontológusai új emlősrendet állítottak fel egy most felfedezett lelet alapján. A siklórepülésre képes, mókusméretű emlős a Volaticotherium antiquus nevet kapta, ami magyarra fordítva ősi sikló állatot jelent.

Az ősmaradványt tartalmazó rétegek 125 millió évesek, azaz a földtörténeti középidőből (mezozoikum) származnak. Az "új" fosszília mintegy 70 millió évvel korábbra teszi a siklórepülés megjelenését az emlősöknél, és egyben azt is jelzi, hogy az emlősök egyidejűleg, vagy még korábban kísérleteztek a repüléssel és a légi életmóddal, mint a madarak. A kutatócsoport megvizsgálta az ismert mezozoós emlősök evolúciós kapcsolatait. A Nature-ben közölt eredményeik szerint a siklórepülést végző állat egy eddig ismeretlen és erősen specializált emlőscsoportot képvisel.

A Kelet-Mongóliában talált lelet nemcsak az állat csontjait tárta fel, hanem a bőrredő nagy részének a lenyomatát is, amely a mellső és hátsó lábak között feszült. Ez utóbbi egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az állat alkalmazkodott a siklórepüléshez. A repülőhártyaként is emlegetett membrán segítette elő a kissúlyú állat horizontális mozgását a levegőben. A szőr lenyomata szintén megőrződött a membránon és a test egyéb részein - ez az egyik legkorábbi ismert példája az emlősökre jellemző szőrtakaró megjelenésének. Az állat végtagjai megnyúltak, ami jellemző a ma élő sikló emlősökre is. A hosszabb csontok nagyobb váz- és izomtámogatást tesznek lehetővé a sikláshoz. A fosszilizálódott gerincoszlop azt mutatja, hogy az állatnak hosszú, merev farka volt, amely stabilizáló kormánylapátként szolgálhatott a siklórepülés közben.

Az állat koponyájának és csontvázának hossza alapján kiszámolták, hogy egy fontnál is kisebb súlyú volt. "Könnyűsúlyú versenyzőként" és a viszonylag nagy repülőhártya birtokában a Volaticotherium fürge állat lehetett ugyan, de valószínűleg nem volt képes a rovarok aktív üldözésére a levegőben. A ma élő, siklórepüléssel mozgó emlősök uralkodóan növényevők, ám az erősen specializált, éles fogakkal rendelkező Volaticotherium kétségtelenül rovarevő volt, a legtöbb ismert mezozoós emlőshöz hasonlóan. Az állat végtagjain lévő ujjak csontjai arra utalnak, hogy tudott fára mászni, ami lehetővé tette, hogy táplálék után kutasson a fákon és elérje a siklórepülés megkezdéséhez szükséges magasságot.

Ez a lelet is megerősíti az utóbbi években nyilvánvalóvá vált tényt, hogy a korai emlősök sokkal változatosabb életet éltek, mint korábban gondolták.

A Volaticotherium leírását megelőzően a legkorábbi ismert siklórepülő emlős egy 30 millió éves rágcsáló volt. A legkorábbi denevérmaradvány körülbelül 51 millió éves, ez utóbbi emlős azonban nem siklórepülésre, hanem aktív repülésre szakosodott. A most felfedezett maradvány azt bizonyítja, hogy az emlősök legalább 70 millió évvel korábban alkalmazkodtak a légi életmódhoz, mint eddig sejtettük. Habár az új emlős mérete és alakja összehasonlítható a mai méhlepényes repülő mókusokkal, a V. antiquus nem közvetlen őse sem ezeknek, sem a repülő erszényeseknek, sem a repülő lemuroknak vagy a denevéreknek. Ezektől független eredetű, mára kihalt csoport képviselőjére bukkantak a szerencsés paleontológusok.

[origo]