 |
A GVH szerint a Poligrupo azért követett el jogsértést, mert tevékenységét népszerűsítő reklámjaiban azt sugallta, hogy a fogyasztói csoport tagja azonnal, kezes és jövedelemigazolás, illetve ingatlanfedezet nélkül hozzájuthatnak az igényelt összeghez. Egyes reklámjaiban összehasonlította szolgáltatását a kereskedelmi bankokéval, de nem tájékoztatott a kettő közötti lényeges különbségekről. Míg a kereskedelmi bankoktól felvett hitelt az összeg felvétele után kell elkezdeni törleszteni, addig a fogyasztói csoport tagjaként, a havi befizetések megkezdése után akár csak 150 hónappal később jut hozzá az ügyfél az ígért összeghez.
A fogyasztói csoportok lényege ugyanis az, hogy a tagok által fizetett törlesztő-részletekből a futamidőn belül lehetővé válik a szerződésben rögzített ingóság vagy ingatlan megvásárlása. A rendszer lényeges pontja a szerencse, az ugyanis, hogy ki, mikor vásárolhatja meg ingatlanát, ingóságát, a szervező által megtartott közgyűléseken, sorsoláson vagy az előtörlesztés vállalásakor dől el. Mivel a többi tag előtörlesztési hajlandósága nem ismert, nem számítható ki előre, hogy a vásárlói joghoz hány havi törlesztőrészlet felajánlása szükséges - áll a GVH közleményében.
(MTI)
|