Egy férfi könnyebben megsebesült egy New York-i rádióállomás épületénél történt lövöldözésben. Az eset pikantériája, hogy 50 Cent közben ebben a rádióban jelentette be szakítását The Game-mel.

Ahogy minden jelentős keleti parti rappernek, úgy 50 Centnek is megvan a maga csapata, ez a G-Unit, akik segítettek 50 Cent karrierjének fellendítésében. A queensi rapper pedig az általa alapított G-Unit Records első kiadványaként a G-Unit Beg For Mercy című albumát jelentette meg. A hip-hop idei felfedezettje, The Game is sokat köszönhet a G-Unitnak, bár hogy pontosan mennyit, ez jelenleg vita tárgya.
50 Cent ugyanis éppen arról beszélt a Hot 97 rádióban, hogy a G-Unit kiközösíti The Game-et, miközben lövöldözésbe torkolló balhé tört ki az épületben, és egy huszonéves férfi meg is sebesült a lábán. Arról egyelőre nem tudni részleteket, hogy mi köze volt a lövöldözésnek 50 Centhez, de a rapper kíséretével bántódás nélkül távozott a rádióból az eset után.
A rádióban 50 Cent hűtlennek nevezte a comptoni The Game-et, aki az ő ellenlábasával, Nasszal készül közös lemezt készíteni. Azt is elmondta, hogy az ő közbelépése nélkül nem jelenhetett volna meg az Interscope-nál The Game lemeze, a Documentary, amely szerinte több pénzt hoz neki, mint magának The Game-nek.
50 Cent új lemeze, a Massacre egyébként március 3-án jelenik meg az Egyesült Államokban. Rajta lesz a Piggy Bank című szám is, amelyben beszól egy rakás másik rappernek, többek között éppen Nas is megkapja a magáét.
[origo]
Aki nem siet, felrobban
Öt ember egy óra leforgása alatt töviről hegyire átkutat egy szobát. Kiforgat minden fiókot és hatalmas felfordulást hagy maga után. Nincs idejük pepecselni, az óra ...
Aki nem siet, felrobban
Öt ember egy óra leforgása alatt töviről hegyire átkutat egy szobát. Kiforgat minden fiókot és hatalmas felfordulást hagy maga után. Nincs idejük pepecselni, az óra ...
Aki nem siet, felrobban
Öt ember egy óra leforgása alatt töviről hegyire átkutat egy szobát. Kiforgat minden fiókot és hatalmas felfordulást hagy maga után. Nincs idejük pepecselni, az óra ...
Száz évre terveznek a buddhisták a pesti sörgyárban
Hiába ez Európa legnagyobb világi buddhista központja, a Gyémán Út Buddhista Közösség kinőtte a Rózsák terén lévő templom szomszédságában álló, sörgyárból kialakított ...
Megsemmisíteni drágább
Az Erkel Színházban tárolták eddig az Operaház százezres nagyságrendű jelmezállományát, az Erkelt azonban felújítják, a raktárat pedig ki kell üríteni. Ezért az Opera ...
Ha én burzsoá lettem, bárki képes rá
Jeff Koons rájött, hogy csak akkor válhat fontossá, ha magát teszi meg Cicciolina mellett saját pornófilmje főszereplőjévé, arra azonban nem számított, hogy művészete ...
Elégtétel lefesteni a dühöt
A pszichiátriai betegek alkotóközösségében elsősorban művészetterápiás céllal használják a festést, a tűzzománcot és a varrást. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és ...
Operett-Magyarország
Lenyúlta a kormányzati pályázaton virágszállításra elnyert hárommillió forintot a falu kiskirálya, a hajdani téeszelnök fia, ezért nincs mivel feldíszíteni a Szent ...
Beleesett a fejtetőm a fürdővízbe!
Jeff Koons a giccsnek állít gigantikus emlékműveket, a világ legdrágább kortárs művészeinek egyike: aranyozott porcelánba álmodta Michael Jacksont és házi csimpánzát, ...
Felszálltunk az Orient expresszre
A személyzettől illemtanórákat lehetne venni, a protokollvendégek magas sarkúban imbolyognak, a zongorista egész éjjel játszik, szuvenírbolt is van. Az Orient expresszt ...
Cézanne és El Greco magyar fia
Tihanyi Lajos a száz évvel ezelőtti magyar avantgárd egyik legkarakteresebb festője volt, mégsem volt már negyven éve önálló kiállítása. Az Andrássy úti Kogartban ...
Az óvoda után az élet ellaposodik
Rubik Ernő kockáját minden ötödik ember tartotta már a kezében a világon, a matematikusoknak azonban 30 évbe telt megfejteni, hány lépésből lehet kirakni. Talán ő ...
Sassoon előtt a haj csak úgy lógott, az olló is csak kaszabolt
Kisollóval, kis fésűvel és egy mérnök pedantériájával csinált forradalmat a szerdán elhunyt Vidal Sassoon, aki a hatvanas években olyasmit talált ki, ami nők ...
Warhol dupla Elvise 37 millió dollárért kelt el
A Sotheby's szerdai, New York-i árverésén Roy Lichtenstein és Aj Vejvej művei is egyéni művészi rekordot döntöttek, Warhol Elvise pedig az utóbbi tizenhét évben az első ...
Bruce Willis az idétlenebb arcát mutogatja
Bill Murray pizsamában ment, Marion Cotillard gyönyörű. Fotók Cannes-ból.
Közeleg a Halál Csókja az Éden Hotelben
A két döntős páros összetételéről dönt az utolsó ceremónia.
Atomháború a teniszpályán
Szétvert nappaliban gör- deszkáznak a Blink-182 haverjai, a Justice megint trükkös, videoklip-szemle.