Az amerikai rapper szupersztár, 50 Cent egyszer már megjelent Massacre című albumát dobja megint piacra, némileg megújult tartalommal. Az "új" lemezre felkerül egy remix, és videó társul majd minden egyes számhoz.

A Massacre minden egyéb kiadványt lekörözve debütált márciusban, ezzel 2005 első félévének legnagyobb számban elkapkodott albuma lett. A lemez csaknem 6 millió példányban kelt már el világszerte, és most itt az új verzió, ami a rajongók örömére egy rakás új anyagot is hoz majd. Új stúdiófelvételek ugyan nem lesznek az albumon, de egy remix igen, valamint videó minden egyes számhoz.
"Ilyet még senki sem csinált. Én vagyok az eredetiség királya" - állítja magáról Fiddy, némi túlzott önbizalommal. Azt ugyan érdemes megjegyezni, hogy a zenékhez társított klipek, nem éppen a rapper korábbi fél millió dolláros Candy Shop-jához lesznek hasonlóak. Inkább igyekeznek majd az igazi "utcai" hangulatot bemutatni. "A vásárlók majd pontosan láthatják, mire gondoltam, miközben írtam a számokat" - mondja 50 Cent.
A lemezen számos ellentmondásos darab is szerepel majd. Egyikben például pornósztárok és táncoslányok kelletik majd magukat némileg hiányos öltözetben, amihez a videóanyagot maga a rapper készítette a hollywoodi Concorde klubban. Seggrázásban és könnyed leszbikus jelenetekben ugyan nem lesz hiány, de amellett, hogy ezek valószínűleg leszorulnak az MTV főműsoridejéről, kétséges az is, hogy mennyire hűen mutatják majd az "utca" és a "kemény élet, nehéz kenyér" világát. Ezt kifogásolta például a rivális rapper, Lil' Kim is, aki szerint nem lehet túl kemény gyerek az, aki a flancos connecticuti külvárosban él.
Egyes vélemények szerint a Massacre újrakiadása nem más, mint ügyes marketinghúzás. Novemberben kerül ugyanis a mozikba a Fiddyről készült önéletrajzi film, a Get Rich or Die Tryin', melynek nemrég fejezték be a forgatását. Az idejekorán dílerkedni kezdő srác rap-sztárságig vezető története alapján nem minden ok nélkül juthat eszünkbe, hogy a film Eminem 8 mérföld-jét másolja. Így valószínűleg inkább attól kell tartanunk, hogy ismét egy koppintás kerül a mozikba, mint hogy az új Massacre csak egy felesleges marketingeszköz lesz.
[origo]
Aki nem siet, felrobban
Öt ember egy óra leforgása alatt töviről hegyire átkutat egy szobát. Kiforgat minden fiókot és hatalmas felfordulást hagy maga után. Nincs idejük pepecselni, az óra ...
Aki nem siet, felrobban
Öt ember egy óra leforgása alatt töviről hegyire átkutat egy szobát. Kiforgat minden fiókot és hatalmas felfordulást hagy maga után. Nincs idejük pepecselni, az óra ...
Aki nem siet, felrobban
Öt ember egy óra leforgása alatt töviről hegyire átkutat egy szobát. Kiforgat minden fiókot és hatalmas felfordulást hagy maga után. Nincs idejük pepecselni, az óra ...
Száz évre terveznek a buddhisták a pesti sörgyárban
Hiába ez Európa legnagyobb világi buddhista központja, a Gyémán Út Buddhista Közösség kinőtte a Rózsák terén lévő templom szomszédságában álló, sörgyárból kialakított ...
Megsemmisíteni drágább
Az Erkel Színházban tárolták eddig az Operaház százezres nagyságrendű jelmezállományát, az Erkelt azonban felújítják, a raktárat pedig ki kell üríteni. Ezért az Opera ...
Ha én burzsoá lettem, bárki képes rá
Jeff Koons rájött, hogy csak akkor válhat fontossá, ha magát teszi meg Cicciolina mellett saját pornófilmje főszereplőjévé, arra azonban nem számított, hogy művészete ...
Elégtétel lefesteni a dühöt
A pszichiátriai betegek alkotóközösségében elsősorban művészetterápiás céllal használják a festést, a tűzzománcot és a varrást. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és ...
Operett-Magyarország
Lenyúlta a kormányzati pályázaton virágszállításra elnyert hárommillió forintot a falu kiskirálya, a hajdani téeszelnök fia, ezért nincs mivel feldíszíteni a Szent ...
Beleesett a fejtetőm a fürdővízbe!
Jeff Koons a giccsnek állít gigantikus emlékműveket, a világ legdrágább kortárs művészeinek egyike: aranyozott porcelánba álmodta Michael Jacksont és házi csimpánzát, ...
Felszálltunk az Orient expresszre
A személyzettől illemtanórákat lehetne venni, a protokollvendégek magas sarkúban imbolyognak, a zongorista egész éjjel játszik, szuvenírbolt is van. Az Orient expresszt ...
Cézanne és El Greco magyar fia
Tihanyi Lajos a száz évvel ezelőtti magyar avantgárd egyik legkarakteresebb festője volt, mégsem volt már negyven éve önálló kiállítása. Az Andrássy úti Kogartban ...
Az óvoda után az élet ellaposodik
Rubik Ernő kockáját minden ötödik ember tartotta már a kezében a világon, a matematikusoknak azonban 30 évbe telt megfejteni, hány lépésből lehet kirakni. Talán ő ...
Sassoon előtt a haj csak úgy lógott, az olló is csak kaszabolt
Kisollóval, kis fésűvel és egy mérnök pedantériájával csinált forradalmat a szerdán elhunyt Vidal Sassoon, aki a hatvanas években olyasmit talált ki, ami nők ...
Warhol dupla Elvise 37 millió dollárért kelt el
A Sotheby's szerdai, New York-i árverésén Roy Lichtenstein és Aj Vejvej művei is egyéni művészi rekordot döntöttek, Warhol Elvise pedig az utóbbi tizenhét évben az első ...
Bruce Willis az idétlenebb arcát mutogatja
Bill Murray pizsamában ment, Marion Cotillard gyönyörű. Fotók Cannes-ból.
Közeleg a Halál Csókja az Éden Hotelben
A két döntős páros összetételéről dönt az utolsó ceremónia.
Atomháború a teniszpályán
Szétvert nappaliban gör- deszkáznak a Blink-182 haverjai, a Justice megint trükkös, videoklip-szemle.